
Fotó: Presidency.ro
Románia hajlandó részt venni a teljes régió számára jó megoldások megtalálásában a Szerbia és Koszovó közötti konfliktus rendezése érdekében – jelentette ki csütörtökön Klaus Johannis államfő azt követően, hogy Bukarestben szerb kollégájával, Alekszandar Vucsicssal tárgyalt.
2018. március 08., 16:482018. március 08., 16:48
„Koszovó komplikált téma, a probléma megoldása hatalmas lépést jelent a Nyugat-Balkán európai közeledése felé” – szögezte le Johannis. Alekszandar Vucsics arról beszélt, Szerbiát és Romániát hagyományos barátság köti össze. Megköszönte, hogy Románia támogatja Szerbia európai közeledését, illetve hogy felajánlotta a kompromisszumos megoldás megtalálásában való együttműködést Koszovó ügyében. „Meggyőződésem, hogy Románia a 2019-es soros uniós elnöksége idején fontos kérdésnek számít majd a nyugat-balkáni országok európai integrációja” – jelentette ki.
Közölte, a kisebbségek ügyében is történtek és történnek lépések, ő maga pedig aláhúzta annak szükségességét, hogy a szakértők is szorosabban együttműködjenek a témában. Ennek kapcsán Vucsics elmondta, kijelölték Szerbia képviselőjét a kisebbségi vegyes bizottságban, amit Románia pozitív jelnek tekint.
A téma kapcsán Vucsics elmondta, Belgrád fontos lépéseket tervez a szerbiai román kisebbség ügyében, foglalkozni kívánnak a román nyelvű sajtó és a román kisebbséghez tartotó gyerekek oktatási helyzetének rendezésével is.
A találkozón Johannis kijelentette, a szerb–román viszony jó, de még tovább javul, és Románia legfontosabb partnerének nevezte Szerbiát a nyugat-balkáni térségből. Kitért a szerb–román határon zajló illegális migráció kérdésére is, meggyőződését fejezve ki, hogy az nem fog leállni.
Meggyőződésem, hogy egyre hatékonyabbá válik az együtműködés. Ebben a tekintetben semmilyen probléma nincs Szerbia és Románia között" – hangsúlyozta Johannis.
Vucsics a nap folyamán Viorica Dăncilă miniszterelnökkel és Liviu Dragneával, a képviselőház elnökével is tárgyalt.
Mint ismeretes, Románia egyike azon öt európai uniós tagállamnak, amelyek nem ismerték el Koszovó függetlenségét. Az Európai Unió ugyanakkor Szerbia EU-tagságának feltételéül szabta, hogy rendezze viszonyát a kisebbik albán országgal, amelyet Belgrád még ma is szakadár szerb tartománynak tekint. Szerbia most az EU soros elnöki tisztségét 2019 első felében betöltő Romániától vár közvetítést az ügyben.
„Normális kerékvágásban” halad Ghiţă kiadatása
Az ellene felmerült korrupciós vádak miatt 2016 végén az országból elmenekült, és 2017-ben Belgrádban elfogott volt szociáldemokrata képviselő, üzletember, Sebastian Ghiţă ügye a norrmális kerékvágásban halad – jelentette ki Klaus Johannis államfő Alekszandar Vucsicsot idézve. A sajtótájékoztatón rákérdeztek Ghiţă kiadatásának ügyére, Johannis pedig közölte: az ilyen ügyek nem az államfőkre tartoznak, ugyanakkor Vucsics elmondta neki, hogy az illetékes bíróságok foglalkoznak vele, és előbb-utóbb ítélet is születik. Vucsics közölte, rákérdezett a szerb igazságügy-miniszternél a helyzet állására. Mint ismeretes, Ghiţă 200 000 eurós óvadék fejében került szabadlábra, de nem hagyhatja el a szerb fővárost.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
2 hozzászólás