Hirdetés

Románia nem adja ki az Egyesült Államoknak a több száz bombafenyegetést küldő diákot

bombafenyegetés bíróság

Elutasították a bombafenyegetéseket küldő diák kiadatását (illusztráció)

Fotó: Pál Árpád

Elutasította kedden a bukaresti ítélőtábla annak a 17 éves romániai diáknak a kiadatását, akit az Egyesült Államokban azzal vádolnak, hogy több száz bombafenyegetést küldött amerikai intézményeknek, illetve kiskorú lányokat vett rá szélsőséges erőszakos cselekményekre, szexuális kizsákmányolásra és öncsonkításra.

Hírösszefoglaló

2025. május 13., 18:432025. május 13., 18:43

2025. május 13., 18:452025. május 13., 18:45

A romániai tinédzser ellen 2024 decemberében adott ki elfogatóparancsot New York állam egyik bírája, és azóta több bűncselekmény miatt is nemzetközi körözés alatt áll: többek között az Egyesült Államok elleni bűncselekmények elkövetésére irányuló összeesküvéssel, kiskorúak szexuális kizsákmányolásával, gyermekpornográfia terjesztésével, tömegpusztító fegyverek használatával való fenyegetéssel és terrorcselekmények elkövetésével való fenyegetéssel gyanúsítják.

Az amerikai nyomozó hatóságok szerint a romániai diák tagja több online bűnözői csoportnak, amelyek manipulációval és zsarolással erőszakos cselekményekre, szexuális kizsákmányolásra és öncsonításra kényszerítik áldozataikat.

Hirdetés

A romániai diák az amerikai ügyészek szerint romantikus kapcsolat hamis ígéretével kiskorú lányokat hálózott be, majd többek között arra utasította őket, hogy készítsenek és osszanak meg szexuális tartalmakat, vegyenek részt erőszakos cselekményekben, beleértve a súlyos öncsonkítást és az állatkínzást. Ha az áldozat megtagadta az utasításait, a román tinédzser büntetésként bombafenyegetéseket küldött amerikai intézményeknek a nevében.

Kihallgatásakor a diák beismerte a bűncselekményeket.

Elmondta, hogy 2022 decembere óta több mint 450 bombafenyegetést küldött különböző amerikai intézményeknek. A nyomozás során az FBI ügynökei hat áldozatot hallgattak ki, akiket a romániai diák manipulálással és zsarolással szélsőséges erőszakos cselekményekre, szexuális kizsákmányolásra és öncsonkításra kényszerített – írja az Agerpres.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
Hirdetés
Hirdetés