2013. január 16., 13:292013. január 16., 13:29
Corlățean elmondta: azt kérte a kétkamarás bukaresti parlament házelnökeitől, hogy sürgősen kezdeményezzék baráti csoportok megalakítását a holland és a német törvényhozás tagjaival, amelyek lobbitevékenységükkel elősegíthetik Románia csatlakozását a határellenőrzés nélküli schengeni övezethez. A külügyminiszter telefonon kért találkozót Frans Timmermans holland külügyminisztertől, akit a román helyzet jó ismerőjeként, az ország uniós csatlakozása korábbi támogatójaként jellemzett.
„Két lehetőség jött szóba: vagy egy bukaresti külügyminiszteri találkozó, amelyre a holland kollégát jelentős gazdasági küldöttség is elkísérné, hiszen ne feledjük, hogy Hollandia a legnagyobb külföldi befektető Romániában, vagy én utaznék Hágába” - mondta Corlățean. Hozzátette: reményei szerint az idén megoldódik Románia schengeni csatlakozásának problémája.
Bukarest többször is jelezte, hogy álláspontjuk szerint az ország teljesítette a határellenőrzés nélküli övezetbe való belépés feltételeit, a csatlakozást hátráltató holland és német ellenkezést pedig Hága és Berlin belpolitikai megfontolásainak tulajdonítják.
Románia arra számít, hogy az Európai Unió belügyminisztereinek márciusi találkozóján döntés születik Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról, oly módon, hogy márciusban a légi és vízi, 2013 végén pedig a szárazföldi közlekedésben is megvalósul a két ország beépülése a szabad mozgást biztosító térségbe.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.