
Képünk illusztráció
Fotó: Twitter/Indo-Pacific News - Geo-Politics & Military News
Románia csatlakozik az iráni ballisztikusrakéta-programot elítélő nyilatkozathoz, amely szerint Teherán programja továbbra is az egyik legnagyobb veszélyt jelenti a nukleáris fegyverkezés visszaszorítására irányuló erőfeszítésekre – jelentette be szerda este a külügyminisztérium.
2023. október 19., 10:332023. október 19., 10:33
Az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény emlékeztetett: a Proliferációs Biztonsági Kezdeményezés (PSI) nyilatkozata sürgeti az államokat, hogy
A nyilatkozatot annak kapcsán adta ki a PSI, hogy szerdán lejárt az ENSZ BT 2231-es határozata alapján bevezetett Iránnal szembeni szankciók egy része.

Ha Izrael nem hagy fel a Gázai övezet elleni támadással, senki nem lesz képes megképes megállítani a világ muszlimjait és „az ellenállás erőit” – jelentette ki kedden Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
A kormány keddi ülésén elfogadja a koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök. Ilie Bolojan arról is beszélt, hogy jövőre nem lesz szükség adóemelésekre, de számítani lehet leépítésre.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) megtámadta az alkotmánybíróságon a román köztelevízió és közrádió igazgatótanácsi tagjainak kinevezéséről szóló parlamenti határozatot.
A Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM) felgyorsította a vadak ellen védelmet jelentő elektromos kerítésekre vonatkozó pályázatok elbírálását.
A szuverenista pártok törvényhozói kedden ülnek össze, hogy megnézzék, hány aláírást tudnak összegyűjteni a Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztésének kezdeményezéséhez.
A kommunista szervezetek és jelképek betiltását előíró törvénytervezetet terjesztett be a parlamentben a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) négy törvényhozója.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott, Radu Marinescu igazságügyi miniszter ellen irányuló indítvány 95 támogató és 153 ellenszavazatot kapott. A Cătălin Marian Predoiu belügyminiszter elleni indítvány is megbukott a szenátusban.
Az oktatási és kutatási ágazatra nem vonatkozik a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvényi előírás – közölte hétfőn a tanügyminisztérium.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlege az államfő által bejelentett referendum kapcsán hétfőn közölte, nem ért egyet az alkotmány és az igazságügyi rendszer működését szabályozó törvények megkerülésével.
Tavaly az uniós polgárok 16,9 százaléka élt túlzsúfolt lakásokban, ami enyhe csökkenést jelent a 2023-ban jegyzett 18,1 százalékhoz képest – derül ki az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.
szóljon hozzá!