
Ki lesz a biztos? Egyelőre csak találgatás zajlik arról, ki lehet az Európai Bizottság román tagja
Fotó: 123RF
Románia az Európai Unióban betöltött pozíciója és ottani tevékenysége nyomán jogosult egy befolyásos uniós biztosi tisztségre – jelentette ki Luminiţa Odobescu külügyminiszter. ugyanakkor arról nincs szó, hogy Klaus Iohannis leköszönő államfő legyen a biztosjelölt.
2024. augusztus 02., 09:042024. augusztus 02., 09:04
„A tárgyalásokat a miniszterelnök vezeti, aki már tárgyalt az Európai Bizottság elnökével. A kinevezést, úgymond, neki kell hivatalossá tennie. Úgy vélem, hogy
– nyilatkozta Luminița Odobescu a TVR Info közszolgálati hírcsatornának csütörtökön este.
Hangsúlyozta, hogy a végső döntés az európai biztos személyéről és a tárcáról az Európai Bizottság elnökének hatáskörébe tartozik, majd ezt követően következik az Európai Parlament szavazása.
„A közös cél az, hogy a lehető leggyorsabban haladjunk, és az új Bizottság álljon fel, remélhetőleg november 1-jétől, mert mindannyian látjuk, hogy sok kihívás előtt állunk” – tette hozzá Odobescu.
Korábban fölmerült, hogy a Romániának járó biztosi tisztséget Klaus Iohannis leköszönő államfő töltheti be, de ezt Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) – ezen párt éléről választották államfővé Iohannist – és a szenátus elnöke határozottan cáfolta.
A politikust csütörtökön arról kérdezték, hogy a szenátus elnökeként hajlandó lenne-e átvenni az ügyvivő államfői feladatokat, ha Iohannist kineveznék biztossá.
Másodszor, ez nem az én hajlandóságomról szól, hanem a szenátus elnöke számára meghatározott hatáskörökről” – mondta Ciucă.
Azzal kapcsolatban, hogy Iohannis megkaphat-e valamilyen fontos európai tisztséget, a PNL elnöke csupán annyit mondott: erről nem tárgyalt Iohannisszal.
Mint arról beszámoltunk,
Ciolacu Iohannis alkotmánysértő magatartására hivatkozott.
„Olyan elnökünk van, aki megsértette az alkotmány szellemét (...) megsértett egy erkölcsi elvet, ami különösen súlyos egy elnök esetében” – mondta Marcel Ciolacu múlt szerdán a România TV-nek, anélkül, hogy pontosította volna, mire gondol.

Nem javasolná európai uniós biztosnak Marcel Ciolacu miniszterelnök Klaus Iohannis hamarosan leköszönő államfőt – ezt maga a kormányfő jelentette ki.
Hozzátette, hogy „20 év után Románia olyan elnököt érdemel, aki tiszteletben tartja az alkotmányt”. Kifejtette,
„Soha nem tárgyaltam Iohannis elnök úrral egy esetleges európai biztosi megbízatásról, de habozás nélkül kijelentem: nem hiszem, hogy miniszterelnöki pozícióból hajlandó lennék Iohannis urat biztosnak jelölni” – szögezte le.
ciolacu a héten elárulta: Mihai Tudose európai parlamenti képviselőt, korábbi miniszterelnököt szerette volna biztosnak jelölni, ő azonban elutasította, mivel szeretne továbbra is a PSD vezetőségében tevékenykedni.
Mint arról beszámoltunk, Klaus Iohannis kapcsán hosszú ideje zajlanak a találgatások, hogy milyen szerepet kaphat, miután idén második elnöki mandátuma is lejár, így nem jelöltetheti újra magát.
A román elnök bejelentkezett a NATO főtitkári tisztségére, de miután az erősebb tagállamok többsége Mark Rutte távozó holland miniszterelnök mellett állt ki, majd lassan minden támogató kihátrált mögüle, visszalépett.
Közben fölmerült, hogy
Ehhez azonban az szükséges, hogy az Európai Parlament vezető frakciói a háttérmegegyezéek során elfogadják a személyét, ugyanakkor a konkurencia még az Európai Néppárton belül – ehhez tartozik a PNL, amelynek éléről Iohannist államfővé választották – is jelentős, sokan szeretnének vezető uniós tisztséget. Ennek nyomán
Korábban Nicolae Ciucă, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke – ezen párt éléről választották államfővé Iohannist – arról beszélt: a PNL nem a leköszönő államfőt jelöli miniszterelnöknek.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerint Nicușor Dan államfő tisztában van az alkotmány által rá rótt közvetítői szereppel, és eddig ennek megfelelően járt el. A pártelnök ugyanakkor elismerte, hogy a PSD megszegi a koalíciós megállapodást.
Az áram- és földgáztermeléssel és -szállítással kapcsolatos, mintegy 3,5 milliárd dollár értékű beruházásokat jelentett be szombaton Bogdan Ivan energiaügyi miniszter. A cernavodai atomerőműbe történő beruházás nyomán a 3-as és a 4-es blokk hoz
Újabb hivatalos romániai munkaszüneti nap tűnt fel a láthatáron: május 10-ét is szabadnapnak nyilvánítanák, mivel ez a nap Románia nemzeti függetlenségének napja.
Nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le a hatóságok az elmúlt két hétben végrehajtott akcióik során. A drograzzia több tucat házkutatást is érintett.
Az RMDSZ szerint a politikai stabilitás érdekében a bukaresti négypárti koalíciónak folytatnia kellene a munkát. A szövetség nehezen tart működőképesnek egy kisebbségi kormányt, ha a szociáldemokraták (PSD) visszahívják minisztereiket a kormányból.
Ilie Bolojan kormányfő pénteken megismételte, hogy nem áll szándékában lemondani, de nem is készített elő intézkedéseket a következő időszakra, mivel a jelenlegi romániai kormányválságot a szociáldemokraták idézték elő.
Nicusor Dan államfő megszegte megválasztásakor tett ígéreteit, és a rendszer megváltoztatása helyett szolgálja azt – ezzel vádolja az elnököt 25 civil szervezet egy pénteken közzé tett nyílt levélben.
Az állami vállalatok reformjának végrehajtása valós eredményeket hoz majd a gazdaságban és az állami költségvetésben, Románia és az emberek javát szolgálva – jelentette ki Ilie Bolojan.
Hétfőn délután öt órakor dönti el a bukaresti kormánykoalícióban a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy Ilie Bolojan liberális párti miniszterelnökkel, vagy nélküle akar tovább kormányozni – közölte pénteken a párt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) elsőfokú riasztást adott ki pénteken fokozott légköri instabilitás és erős szélfúvás miatt az ország több régiójában.
szóljon hozzá!