
Fotó: Haáz Vince
Románia az első 10 ország egyike, amelyek lakossága évről évre öregszik, és 10 idős lakójából háromnak szükség esetén nincs kire támaszkodnia – számolt be szerdán a Romániai Aktív Idősödésért Intézet egyesületének elnöke.
2023. november 15., 15:042023. november 15., 15:04
Alexandra Dobre az aktív idősödésről szóló kétnapos országos kongresszus szerdai megnyitóján elmondta, hogy az idősöket sokszor tehernek tekintik, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által 2012-ben bevezetett aktív idősödés koncepció ezen a mentalitáson próbál változtatni.
„Ez a koncepció az egészségügyi állapot és a biztonsági tényezők optimalizálására koncentrál az idősek életminőségének javítása érdekében. Célkitűzése, hogy az idősek továbbra is részt vegyenek a gazdasági, társadalmi, kulturális, szellemi életben, miközben fizikailag és szellemileg aktívak maradnak” – magyarázta Alexandra Dobre.
Az egyesület elnöke rámutatott, hogy
„Tehát nagyszüleinknek, szüleinknek nincs kivel társalogniuk, több mint 30 százalékuk legfeljebb három-négy emberrel beszélget egy hónap alatt. Ez a helyzet drámai. Arról nem is beszélve, hogy néhányuknak rossz az egészségi állapota, fizikailag és mentálisan egyaránt” – fogalmazott Dobre.
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy fokozottan tudatosítani kell az emberekben a globális, de főként romániai szinten fenyegető demográfiai elöregedés veszélyét.
Tudom, hogy számos más fontos ügy foglalkoztatja az embereket, de ezen a problémán is el kell gondolkodnunk, mert ez a jelenség egy adott ponton nagy nyomást fog gyakorolni a szociális, az egészségügyi és nyugdíjrendszerre, a közpolitikák rendszerére és az ország gazdaságára. Ez pedig mindannyiunkat érint” – magyarázta az egyesület elnöke.
Az aktív idősödésért intézet javasolja egy olyan országos ügynökség létrehozását, amely csak az öregekkel kapcsolatos problémákkal foglalkozna. Azt indítványozzák, hogy október 1-jét, az idősek nemzetközi napját nyilvánítsák hivatalos munkaszüneti napnak Romániában.
– fogalmazott Dobre.
Az aktív idősödésért intézet egy 2020-ban létrehozott nem kormányzati szervezet.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
szóljon hozzá!