Hirdetés

Románia az első helyen vagy Szerbia? Visszalépésre szólítják a román falvakat elárasztó Pontát

Victor Ponta, Románia

Az utolsókat rúgja? Victor Ponta magyarázkodni kényszerült, mert nem mindig Románia érdekeit helyezte előtérbe

Fotó: Facebook/Victor Ponta

Victor Ponta független román államfőjelölt visszalépését kéri Marcel Ciolacu kormányfő és több politikustársa a volt miniszterelnök egy, a 2014-es árvíz idején hozott döntése miatt, amikor Duna menti romániai falvakat árasztott el azért, hogy Belgrádot megmentse az ártól, és tettéért szerb állampolgársággal jutalmazták.

Krónika

2025. április 10., 19:432025. április 10., 19:43

2025. április 10., 19:452025. április 10., 19:45

Amint arról beszámoltunk, a magát szuverenistának valló független államfőjelölt csütörtökön magyarázkodni kényszerült, miután szerdán egy podcastbeszélgetés meghívottjaként mesélt erről. Elmondta, szerb állampolgársága is van, amelyet azért kapott a szerb államfőtől, mivel 2014-ben kormányfőként segített megmenteni Belgrádot a dunai árvíz idején.

Victor Ponta azt mondta, kormányfőként utasította az illetékes hatóságokat, nyissák meg a Vaskapu gátját, így a Dunán levonuló árhullám a szerb főváros helyett csupán egy külvárost árasztott el. Döntése nyomán ellenben romániai falvak kerültek víz alá, de állítása szerint ezek lakóit időben kimenekítették, és kártérítésben is részesítették őket az elszenvedett anyagi károk miatt.

Hirdetés

Az államfőjelölt azzal indokolta döntését, hogy Belgrádról volt szó, ahol Hunyadi János legyőzte a törököket, és hozzátette: szereti a szerb fővárost és Szerbiát. Azt is elmondta, hogy az akkori döntésről a sajtónak sem volt tudomása.

Kijelentései nagy felháborodást keltettek a román politikusok körében, akik azzal vádolják a magát szuverenistának valló államfőjelöltet, hogy fontosabb volt számára a szerb főváros megmentése, mint a román településeké.

Marcel Ciolacu csütörtökön Facebook-oldalán úgy értékelt: kormányfőként olykor „nehezen megmagyarázható döntéseket” is kell hozni, majd visszalépésre szólította fel a független jelöltet. Hangsúlyozta: egy kormányfőnek a saját népét és országát kell védenie, és nem szabad eltitkolnia döntéseit választói elől. Legalább most „hozzon bölcs döntést”, és helyezze Romániát az első helyre – tanácsolta Ciolacu Pontának arra utalva, hogy a szuverenista jelölt választási szlogenje: Románia az első helyen!

Az MTI beszámolója szerint Sorin Grindeanu közlekedési miniszter is úgy értékelt közösségi oldalán: a legjobb megoldás a románok és Románia számára az lenne, ha a független jelölt visszalépne az államelnöki versenyből. Vlad Gheorghe, a DREPT Párt elnöke bejelentette, hogy árulás miatt panaszt nyújt be a legfelsőbb bírósághoz Victor Ponta és cinkosai ellen a 2014-es tetteik miatt.

Nicușor Dan független államfőjelölt azt kérte Marcel Ciolacutól, hogy oldja fel a vonatkozó dokumentumok titkosítását, mivel a románoknak jogukban áll tudni, mi állt az akkori kormányfő döntésének hátterében. Elena Lasconi államfőjelölt is úgy nyilatkozott, hogy Ponta magyarázattal tartozik a román népnek akkori tettéért.

Victor Ponta a közösségi oldalán csütörtökön közzétett bejegyzésében azt írta, hogy „románként és keresztényként” az emberi életet tartja a legfontosabbnak, és román oldalon nem voltak életveszélyben emberek, miközben Szerbiában igen.

Felidézte, hogy 2014-ben súlyos árvizek voltak Európában, amelyek számos emberéletet követeltek.

Victor Ponta 2012 májusa és 2015 novembere között volt Románia miniszterelnöke. Tavaly ősszel tért vissza a Szociáldemokrata Pártba (PSD), melynek Dâmbovița megyei listáján parlamenti képviselővé választották, de felfüggesztette párttagságát. Az egykoron a pártelnöki tisztséget is betöltő politikus a PSD támogatása nélkül jelentkezett be az elnöki tisztségért folytatott versenybe, amelyen a kormánypártok közös jelöltet támogatnak Crin Antonescu személyében, ezért Pontát kizárták a pártból.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

„Nem bármi áron”: az USR nem szavazza meg a Niculescu-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.

„Nem bármi áron”: az USR nem szavazza meg a Niculescu-kormányt
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
2026. október 16., péntek

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását

A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását
2026. október 16., péntek

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton

Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában

Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában
2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
Hirdetés
Hirdetés