
Az AUR szerint helyettesíthetők azok a pedagógusok, akik megtagadják a részvételt a román himnusz eléneklésében
Fotó: Orbán Orsolya
Ünnepélyes pillanatok bevezetését írja elő az iskolákban egy törvényjavaslat, amelyet a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselői terjesztettek elő. Az elképzelés szerint az „elmélyülés” során eléneklik a román himnuszt és elmondják a Miatyánk imádságot.
2025. szeptember 04., 08:362025. szeptember 04., 08:36
A szeptember 2-án a Gazdasági és Szociális Tanácshoz (CES) benyújtott jogalkotási kezdeményezés a 2023/198-as számú, a közoktatásra vonatkozó törvény kiegészítését javasolja, és a képviselők indoklása szerint
Az AUR parlamenti képviselői olyan országok példáira hivatkoznak, mint Lengyelország, Görögország és Olaszország, ahol – állításuk szerint – léteznek a nemzeti szimbólumoknak és az imának szentelt pillanatok.
A tervezet előírja, hogy minden tanítási nap kezdetén elénekeljék a „Deșteaptă-te, române!” (Ébredj, román!) című nemzeti himnuszt, és elmondják a Miatyánk imát. A részvétel a tanulók és a pedagógusok számára opcionális lesz az indítványozók szerint.
– olvasható a Hotnews által idézett dokumentumban. Ugyanakkor a kezdeményezők megjegyzik, hogy léteznek olyan mechanizmusok, amelyek révén helyettesíthetők azok a pedagógusok, akik megtagadják a részvételt.
„Ez az eljárási rugalmasság, amely magában foglalja a részvételt megtagadó pedagógusok helyettesítésének mechanizmusait is, biztosítja a szükséges egyensúlyt a nemzeti oktatási célkitűzések és a román társadalomban jelen lévő vallási és lelkiismereti sokszínűség tiszteletben tartása között” – áll a dokumentumban. A tervezetet Cristina-Emanuela Dascălu, az AUR képviselője kezdeményezte, és a párt további 33 parlamenti képviselője támogatja.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
szóljon hozzá!