
Fotó: Mediafax
2008. június 11., 00:002008. június 11., 00:00
Az államtitkár szerint a Romániában létrehozott mintegy 23 ezer olasz vállalat képviselőit sem tekintik bevándorlóknak a bukaresti hatóságok, ezért igazságtalanság a félszigeten törvényes keretek között dolgozó román állampolgárokat a bevándorlók közé sorolni. A találkozón részt vett Adrian Ciocănea, a külügyminisztérium európai ügyletekért felelős osztályának (DAE) vezetője is, aki ugyanakkor kijelentette: megértik a római kormány aggodalmát a saját állampolgárai biztonságát illetően, és a román fél „elvben” egyetért a nemrég elfogadott biztonsági csomaggal. Emellett a bukaresti hatóságok nyitottak az együttműködésre az utóbbi időszakban egyes román állampolgárok által Olaszországban elkövetett bűncselekmények miatt kirobbant konfliktus rendezése érdekében. Ciocănea ugyanakkor rámutatott: a közbiztonságra vonatkozó szigorított előírásokkal kapcsolatban a román félnek továbbra is fenntartásai vannak, amelyeket remélhetőleg a római hatóságok hamarosan tisztáznak. Ide tartozik minden olyan külföldi állampolgár azonnali kiutasítása az olasz félszigetről, aki valamilyen bűncselekményt követett el az állam területén. Andrea Ronchi válaszként figyelmeztette román kollégáit, hogy az említett csomag nem egy ország állampolgárai ellen irányul, hanem az olasz állampolgárok biztonságát szolgálja. A miniszter szerint országában nem tevődik fel a „román bűnözés” kérdése, mivel a hatóságok nem tesznek különbséget etnikai alapon a bűnözők között. Ronchi ugyanakkor ragaszkodott a meggyőződéséhez miszerint minden állam szuverén joga a biztonságát szolgáló szabályokat érvényesíteni, ha időszerűnek és indokoltnak találja azokat.
Lazăr Comănescu külügyminiszter ugyanakkor hétfői római látogatását követően azt nyilatkozta: az olasz hatóságoktól, többek között az olasz diplomácia vezetőjétől, Franco Frattinitől is biztosítékot kapott, hogy a román állampolgárokat minden esetben az EU polgáraiként kezelik a félszigeten. Emellett a római kabinet tagjai beleegyeztek, hogy román–olasz vegyes szakértői bizottság vizsgálja meg a közbiztonság erősítését szolgáló törvénycsomagot, megoldást keresve a kifogásolt előírásokra – tette hozzá Comănescu. Frattini mintegy csatlakozva román kollégájához kifejtette: az olasz hatóságok vigyáznak arra, hogy az uniós polgárokra vonatkozó előírások ne sértsék a szabad helyváltoztatáshoz való jogot. Emellett a törvényes keretek között biztosítani szándékoznak továbbra is az Olaszországban tartózkodók védelmét.
A két tárcavezető hétfőn egy megállapodást írt alá az Olaszországban kíséret nélkül talált vagy hátrányos helyzetbe került romániai kiskorúakról. A megállapodás szerint ezentúl hamarabb visszatérhetnek Romániába a kéregető gyerekek, illetve az Olaszországban szüleik által elhagyott kiskorúak. Az olasz hatóságok nyilvántartásában 2300 ilyen román gyerek szerepelt 2006 végén. A román diplomácia vezetője elmondta: a megállapodás szerint a hatóságoknak biztosítaniuk kell az érintettek egészségügyi, oktatási és szociális ellátását, amíg ismét szüleik vagy törvényes gyámjuk felügyelete alá kerülnek. A megállapodás szabályozza a két ország gyermekvédelmi hatóságainak együttműködési feltételeit is.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.
A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.
Markó Béla volt RMDSZ-elnök pénteken az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy aggasztja az ország politikai helyzete.