Hirdetés

RMDSZ-es népvándorlás a hatalomból

RMDSZ-es tisztviselők „népvándorlása” vette kezdetét Bukarestből Erdélybe annak nyomán, hogy a parlamentben megbukott Ungureanu-kormányt váltó balliberális hatalom nekilátott a kádercserének az állami és a kormányapparátusban.

Kőrössy Andrea

2012. május 10., 08:492012. május 10., 08:49

A kisebb megszakítással 1996 óta folyamatosan hatalmon lévő magyar alakulat számára jelentős érvágást jelent, hogy ellenzékbe került, hiszen miniszterelnök-helyettesi, három miniszteri és több mint tíz államtitkári poszttal rendelkezett a menesztett kormányban, ezenkívül politikusai több mint 40 kormányzati intézményben és számos prefektúrán töltöttek be vezető tisztségeket, és tanácsosok, irodavezetők, szakértők százainak adtak munkát.

A jelenlegihez hasonló leváltási hullámban legutóbb 2009-ben, a Tăriceanu-kormány bukásakor volt része az RMDSZ-nek, amikor szintén ellenzékbe került a demokrata-liberálisok és a szociáldemokraták alkotta nagykoalíció nyomán. Akkoriban tüntetésekre is sor került az állami intézmények területi kirendeltségei élén álló magyar tisztviselők eltávolítása miatt.

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára tegnap lapunknak elmondta, mintegy 200 magyar tisztségviselőt érint közvetlenül a mostani kormányváltás, ennyien dolgoztak többek között tárcavezetőként, államtitkárként, helyettes államtitkárként vagy más beosztásban a leköszönő Ungureanu-kormány hivatalaiban. Kovács kérdésünkre hozzátette, erdélyi viszonylatban ugyanakkor több ezer közalkalmazottról van szó, az érintettek többsége esetében a leváltás kérdése a hatályos törvények miatt nem egyszerű.

„A miniszterek, államtitkárok és azok helyetteseinek, illetve a különböző kabinetek szakértőinek kinevezése miniszterelnöki aláírástól függ, vagyis politikai vonalon tisztségbe kerülő vezetőkről van szó. Léteznek viszont – Erdély mellett a fővárosban is – hivatalukat versenyvizsgával elnyert tisztségviselők, akiknek a helyzete törvényileg nem egyszerű.

A Victor Ponta kormányfő által nemrég kifejtett, véleményem szerint meglehetősen populista kijelentés szerint a decentralizált megyei intézmények vezetőinek leváltása szakmai alapon történik majd. Ezzel kapcsolatban csak azt tudom mondani, hogy reményeink szerint nem fog végbemenni etnikai tisztogatás az állami hivatalokban” – fogalmazott a szövetség főtitkára, aki a három évvel ezelőtti személyzeti cserének maga is „szenvedő alanya” volt, hiszen elvesztette az Országos Ifjúsági Hatóság elnöki posztját.

Az alprefektusokat
is leváltják

Kovács Péter főtitkár közölte, a prefektusokon kívül a magyar alprefektusokat is leváltják, az érintetteket a kormány várhatóan kormányfelügyelői tisztségekbe nevezi ki. „A prefektusok és helyetteseik nem lehetnek tagjai egyetlen pártnak sem, ők úgynevezett főköztisztviselők, ebből a testületből pedig nem lehet őket letávolítani. Az új kormány minden bizonynyal kinevezi majd a leváltott magyar prefektusokat és alprefektusokat valamilyen tisztségbe, ez azonban semmilyen valós hatáskörrel nem jár majd, nem lesz semmiféle súlya a magyarság érdekeinek képviselete terén” – magyarázta a főtitkár.

A prefektusok leváltásáról szóló elvi döntés egyébként a Victor Ponta vezette kormány első, keddi ülésén megszületett. Az ország 41 megyéje közül Arad, Brassó, Hargita, Hunyad, Kovászna, Máramaros, Maros, Szatmár, Szilágy, Temes és Vaslui megyék élén áll az RMDSZ által javasolt prefektus vagy alprefektus. Ladányi László-Zsolt Hargita megyei prefektus az MTI-nek tegnap szintén úgy nyilatkozott, a leváltott hivatalnokokat minden bizonnyal kormányellenőri tisztségbe nevezik ki. „Azt, hogy ki milyen megyébe kerül majd, nem lehet tudni, a kormányellenőrök ugyanis már nem a belügyminisztériumhoz, hanem a kormányfőtitkársághoz tartoznak, ott döntik el, hogy ki milyen feladatkört kap majd” – magyarázta Ladányi.

Több száz leváltott
közalkalmazott

A kormányváltás miatt a tárcavezetők, államtitkárok és államtitkár-helyettesek mellett minden bizonnyal a különböző államtanácsosokat, kabinetvezetőket is meneszti majd az új balliberális kormány. A kulturális minisztériumban például Kelemen Hunor volt tárcavezető, az RMDSZ elnöke mellett négy magyar tanácsos, két sajtótanácsos és egy kabinetigazgató dolgozott, míg a környezetvédelmi tárcánál Korodi Attila exminiszter mellett hét magyar tanácsos, egy jogtanácsos, egy kabinetigazgató és egy főtitkár-helyettes tevékenykedett.

Az egészségügyi minisztériumban négy tanácsos és egy főtitkár segítette Ritli László volt tárcavezető munkáját, Markó Béla leköszönő miniszterelnök-helyettest pedig öt tanácsos, három államtanácsos, illetve egy államtitkár. Markó munkatársai közül egyébként tegnap Nagy Zoltánt, Tudor Veronkát, Pásztor Gabriellát és Péter Zsuzsannát menesztették, ugyanakkor leváltották Dézsi Attila kormányfőtitkárt is, akit egyúttal a Hunyad megyei közigazgatásért felelős kormányellenőrnek neveztek ki.

Mindemellett meneszthetik a több tucat kormányzati intézménynél vezető beosztást betöltő RMDSZ-es tisztségviselőt is, például az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság alelnökét, az Országos Sport- és Ifjúsági Hatóság alelnökét, illetve kabinetigazgatóját, az Országos Környezetvédelmi Ügynökség elnökét és további három alkalmazottját, vagy az Országos Építkezési Felügyelőség főfelügyelőjét. Ugyanakkor leválthatják az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság alelnökét, az Országos Statisztikai Intézet alelnökét, a Közbeszerzéseket Szabályozó és Felügyelő Országos Hatóság alelnökét, illetve a Kórházak Akkreditációjáért Felelős Országos Tanács elnökét, az említettek személyek ugyanis kivétel nélkül az RMDSZ javaslatára tölthetik be funkciójukat.

Különben a Bukarestben dolgozó magyar kormányzati tisztségviselők várható menesztése kapcsán Kelemen Hunor a napokban úgy nyilatkozott: ez a politikában így szokott történni, egyik nap kormányon vagy, másik nap nem, erre föl kell készülni minden politikai szervezetnek. „A kormányon kívül is van élet, politikai munkánk ezzel nem ért véget. Rengeteg kormányzati tisztségviselőt fog ez érinteni, rengeteg szakpolitikusunk dolgozott a minisztériumokban, a különböző kormányzati intézményekben, és gondolom, egy új kormány, amennyiben az RMDSZ nincs kormányon, ezeket az embereket váltani fogja” – mondta az MTI-nek a szövetségi elnök.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés