Hirdetés

Repedezik az USL

Miközben a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) mindkét társelnöke azt bizonygatja, hogy szó sincs a balliberális koalíció esetleges felbomlásáról, a szövetség berkein belül hétfőn szakítás következett be: Crin Antonescu, az USL társelnöke, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnöke bejelentette, hogy már nem működik együtt a Konzervatív Párttal (PC), amellyel pártszövetségben indult a tavalyi parlamenti választásokon.

Balogh Levente

2013. november 18., 18:312013. november 18., 18:31

Antonescu közölte: a PNL és a PC alkotta Jobbközép Szövetség (ACD) már régóta nem létezik, a PC elnökét, Daniel Constantint pedig Victor Ponta kormányfő alárendeltjének nevezte. Hozzátette ugyanakkor, hogy a szakítással nem kívánnak gondot okozni az USL-ben. Constantin reakciójában elhibázottnak nevezte, hogy Antonescu partnerei bírálatából próbál politikai tőkét kovácsolni.

Mint arról beszámoltunk, a PNL és a PC között már idén júniusban vita robbant ki, amikor utóbbi elnöke arról beszélt: a PNL többször is megsértette az együttműködési megállapodást. Szombaton, a PC kongresszusán pedig Dan Voiculescu médiamágnás, a PC alapítója  élesen kirohant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellen is, amellyel az elmúlt években a konzervatívok többször is választási szövetséget alkottak. Az alapító elnök azzal vádolta a Crin Antonescu vezette PNL-t, hogy az elmúlt időszakban „erkölcstelenül” viszonyult a Szociáldemokrata Párthoz (PSD), többször megsértette koalíciós partnerét, ugyanakkor „barátkozni próbál” Traian Băsescuval és az ellenzéki demokrata-liberálisokkal. Antonescu még akkor szégyentelennek nevezte Voiculescu kijelentéseit.

Mint ismeretes, Voiculescu – akiről jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy együttműködött a Szekuritátéval – PC nevű alakulatának támogatottsága a 2 százalékot sem éri el, de 2008-ban a Szociáldemokrata Párttal (PSD), 2012-ben pedig a PNL-vel kötött szövetség révén bejutott a parlamentbe. Voiculescu médiabirodalmának televíziós csatornái és napilapja a jelenlegi USL-kormány kritikátlan szócsövei.

Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke és Crin Antonescu egyébként vasárnap este azt mondta: az USL egyben marad. A két politikus arra reagált, hogy Traian Băsescu államfő felvetette: ha az USL felbomlana, és Antonescu nem a koalíció, csupán a PNL jelöltjeként indulna a jövő évi államfőválasztáson, akkor a jelenleg ellenzékben levő jobboldal őt támogatná a választás második fordulójában, így biztosan legyőzni a PSD saját jelöltjét. „Én azt mondom, hogy támogassák már az első körben, mivel én is ezt teszem, és így megoldódik a probléma” – jelentette ki Victor Ponta. Hozzátette: legutóbb szombaton egyeztetett Antonescuval, és azt állította, hogy nem romlott meg köztük a viszony.

Antonescu szerint az államfő kijelentése nem szolgál másra, csupán arra, hogy kettészakítsa az USL-t. Emlékeztetett: az elnök alig egy hónappal ezelőtt még azt mondta, hogy soha nem lesz esélye az államfői tisztség elnyerésére.

Mint arról beszámoltunk, Băsescu múlt héten jelentette ki, hogy a jobboldal Antonescut támogatná, ha csak a PNL jelöltjeként indulna.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés