
Fotó: Veres Nándor
Megközelítőleg 100 millió szavazólapot nyomtattak a június 9-i európai parlamenti és romániai helyhatósági választásokra – jelentette be kedden Toni Greblă.
2024. május 28., 17:052024. május 28., 17:05
2024. május 28., 17:232024. május 28., 17:23
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke szerint körülbelül 20-20 millió szavazólapot készítettek elő az EP-képviselők, megyei tanácselnökök, megyei tanácsosok, polgármesterek és helyi tanácsosok megválasztására. Ezek nagy részét már szétosztották a megyéknek. Sajtótájékoztatóján Greblă arról is beszámolt, hogy a szavazólapokat a Hivatalos Közlönynél nyomtatták ki, a szavazópecséteket és öntapadós matricákat pedig az Állami Nyomda készítette el.
„A papír minden feltételnek megfelel. Kipróbáltuk, ebből a szempontból semmiféle gond nem lesz” – tette hozzá. Ismertetése szerint június 9-i helyhatósági választásra 207 389-en, az ugyanaznap tartandó európai parlamenti (EP-) választásra pedig 494-en jelöltették magukat; a legfiatalabb jelölt 23, a legidősebb 100 éves.
Az AEP elnöke elmondta, polgármesteri tisztségre összesen 11 386-an pályáznak, a jelöltek közül 9776-an vidéken, 1610-en városon indulnak. A női polgármesterjelöltek aránya vidéken 10,56, városon 12,36 százalék. A június 9-i megmérettetéseken induló legfiatalabb jelölt nemrég töltötte be 23. életévét, a legidősebb pedig 100 éves. Utóbbi mellett két 95 éves és két 94 éves jelölt is indul az önkormányzati választáson. Az EP-választáson összesen 494 jelölt indul, közülük 167-en – 33,81 százalék – nők.
Toni Greblă beszámolt arról is, hogy az országban 18 968, külföldön 915 szavazókörzetet alakítanak ki. Utóbbi rekordnak számít, a 2019-es EP-választáson mintegy 450 szavazókörzetet nyitottak a külképviseletek. Az AEP elnöke szerint a legtöbb szavazóhelyiség Bukarestben (1289), illetve Iaşi, Kolozs, Bihar és Bákó megyében (783 és 640 között) lesz. A legkevesebb szavazókört Tulcea, Kovászna és Hargita megyében alakítják ki (hozzávetőlegesen 200-at).
Az AEP vezetőjének ismertetése szerint a június 9-i választásokon a román állampolgárok belföldön egyszerű turistaútlevéllel nem, csakis személyi igazolvánnyal vagy az ezzel egyenértékű dokumentummal szavazhatnak. Toni Greblă sajtótájékoztatóján elmondta, belföldön az elfogadott dokumentumok a személyi igazolvány, elektronikus személyi igazolvány, ideiglenes személyi igazolvány, szolgálati vagy diplomata-útlevél, valamint katonai iskolák tanulói esetében katonai szolgálati igazolvány.
Elmondta azt is, hogy a belügyminisztérium a következő időszakban meghosszabbítja a személyazonosító igazolványokat kiállító központok nyitvatartási idejét, hogy azok is idejében megújíthassák igazolványukat, akiknek mostanában lejár. Ezek az irodák a szavazás napja előtti szombaton is nyitva lesznek.

Az Accept Egyesület ajánlásai alapján készült útmutatót küldött a Központi Választási Iroda az ország választási irodáinak a transznemű személyekkel való bánsásmódról a június 9-i választásokon – közölte a szexuális kisebbségek jogait védő szervezet.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
szóljon hozzá!