2013. január 17., 09:362013. január 17., 09:36
A banda több száz kilogrammnyi kokaint szállított Dél-Amerikából Nyugat-Európába, egy részét Románián keresztül. A DIICOT tegnapi közleménye szerint tavaly áprilisban az amerikai Drogellenes Ügynökséggel (DEA), illetve a görög, a bolgár és az olasz hatóságokkal, valamint a román polgári és katonai hírszerzéssel együttműködve sikerült is lefoglalniuk a konstancai kikötőben ötven kilogrammnyi, 93 százalékos tisztaságú kokaint, amelynek értéke hatmillió euró. Ez rekordfogásnak minősül Romániában.
A román hatóságok közleménye szerint a banda kapcsolatban állt mind a kolumbiai FARC gerilláival, mind a dél-amerikai országban működő drogkartellekkel. A román hatóságok most a bukaresti törvényszék közvetítésével a hálózat két bolgár vezetőjének, a 48 éves Banev Evelin Nikolovnak és a 42 éves Radoszlav Georgiev Atanaszovnak a kiadatását kérik Olaszországtól. Nikolovot a nyomozó hatóság rendkívül veszélyes bűnözőként jellemzi, hazájában, Bulgáriában többrendbeli gyilkosság miatt zajlik eljárás ellene. Olaszországban ugyancsak drogcsempészet miatt zajlik eljárás ellene és Atanaszov ellen.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.