Hirdetés

Rajtol az alkotmánymódosítás

Elküldte tegnap az illetékes szakbizottságnak Traian Băsescu államfő az alkotmánymódosítás tervezetét. Az elnök délután közölte: az általa kezdeményezett módosító javaslatokat előbb a bizottsághoz küldték, majd annak jóváhagyását követően az alkotmánybíróság elé kerül.

Balogh Levente

2011. június 02., 09:102011. június 02., 09:10

Ezt követően megy tovább a parlamentbe. A módosító javaslatok egyike szerint a parlamentnek az új kormány kinevezését követő tíz napon belül szavaznia kell a kabinetről, kormányátalakítás esetén pedig a miniszterelnöknek egyeztetnie kell a köztársasági elnökkel. Ha a parlament 45 napon belül két kormányt is leszavaz, az államfő feloszlathatja.

Băsescu közölte: az alkotmánymódosítás tervezete még a parlamenti szünidő, azaz június 30. előtt a honatyák elé kerül, hogy a kéthónapos szabadság alatt legyen idejük tanulmányozni azt. Az elnök és a parlament jogkörei nem változnak, ugyanakkor az államfő azt javasolja, hogy ültessék gyakorlatba a 2009-es népszavazás eredményét, amely a 300 fős, egykamarás parlament bevezetése mellett foglalt állást. Ennek beemelése az alkotmányba a nép akaratának tiszteletben tartását jelenti – vélte az elnök. Mint kifejtette, a módosításhoz nincs szükség kétharmados többségre, mivel a legutóbbi, 2003-as módosításkor is kisebbségi kormány volt hatalmon.

A tervezet szerint az egykamarás parlament egymás után kétszer vitat meg midnen egyes törvényt, ugyanakkor egy képviselő őrizetbe vételéhez már nem lenne szükséges a törvényhozás beleegyezése. Az államfő korlátozná azon ügyek körét, amelyekben sürgősségi kormányrendeletet lehet kibocsátani. A kormány egy ülésszakban csak egyszer vállalhatna felelősséget – kivéve az állami és a társadalombiztosítási költségvetés kérdéskörét. Ha az alkotmánybíróság szerint az államfő nem sértette meg az alaptörvényt, a felfüggesztésére irányuló parlamenti kezdeményezést le kellene állítani. A költségvetési hiány nem haladhatná meg a GDP 3 százalékát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés