Hirdetés

Rafila: az egészségügyi tárca határozottan elutasítja a diákok tömeges drogtesztelését

Képünk illusztráció •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Képünk illusztráció

Fotó: Erdély Bálint Előd

A fiatalkori drogfogyasztás jelenségét vizsgáló minisztériumi munkacsoport szakemberei elutasítják a gyermekek iskolai tesztelését, javaslatuk szerint ezt egy erre szakosodott központban kellene végezni – nyilatkozta hétfőn az egészségügyi miniszter.

Hírösszefoglaló

2023. október 02., 15:572023. október 02., 15:57

Alexandru Rafila részt vett a bukaresti Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanévnyitó ünnepségén. Az esemény után az újságíróknak nyilatkozva elmondta, a minisztérium szakemberekből álló munkacsoportjának javaslata szerint a fiatalok tesztelését erre szakosodott központokban kell elvégezni.

„Meglátjuk, hogyan valósítjuk majd meg” – idézte a minisztert az Agerpres hírügynökség.

Hirdetés

A tárcavezető leszögezte, az iskolások tömeges drogtesztelését határozottan elutasítja a minisztérium, a tesztelés kizárólag szülői igénylésre és hozzájárulással, illetve a tanuló hozzájárulásával történhet.

Ugyanakkor a tesztelés előtt és pozitív eredmény esetén a tesztelést követően is pszichológiai tanácsadásra van szükség – magyarázta.

Rafila szerint az egészségügyi és a belügyminisztérium ez irányú intézkedéseinek ki kell egészíteniük egymást, a kábítószer-fogyasztás megelőzésében ugyanis fontos szerepe van a drogkereskedelem elleni küzdelemnek.

A miniszter elmondta, ha egy gyermek drogot fogyaszt, azt elsősorban a szülőnek kell észrevennie, mert változások állnak be a viselkedésében.

„Lehet, sok szülő azért vonakodik elvinni a gyermekét tesztelésre vagy kezelésre, mert nincs egy országos szintű rendszer erre” – fogalmazott. Úgy vélte, az Országos Drogellenes Ügynökségnek kellene hogy legyen mindegyik megyében legalább egy kirendeltsége, ahol nemcsak felnőttekkel, hanem gyerekekkel, fiatalokkal is foglalkoznak.

Alexandru Rafila szerint a tesztelés önmagában nem oldja meg a drogfogyasztás jelentette problémát, a megelőzés alapját az oktatásnak és a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemnek kell képeznie.

korábban írtuk

Iskolai tesztelést vetne be a fiatalok drogfogyasztásának megfékezésére Klaus Iohannis
Iskolai tesztelést vetne be a fiatalok drogfogyasztásának megfékezésére Klaus Iohannis

Nagyon aggasztónak nevezte kedden Klaus Iohannis államfő a kábítószer-fogyasztás elterjedését a fiatalok körében, hangsúlyozva, hogy az iskolai drogtesztek bevezetése is megoldás lehet a problémára.

korábban írtuk

Nem alkalmaznak tömeges drogtesztelést a diákok körében
Nem alkalmaznak tömeges drogtesztelést a diákok körében

Ligia Deca oktatási miniszter szerint olyan rendszert dolgoztak ki az iskolai biztonságot célzó országos cselekvési terv keretében, amely csak megalapozott gyanú esetén, kizárólag szülői beleegyezéssel engedélyezi a drogteszt elvégzését a tanulókon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton

Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában

Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában
2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
Hirdetés
Hirdetés