2007. szeptember 11., 00:002007. szeptember 11., 00:00
A benyújtás előtt az indítvány szövegét a párt Országos Végrehajtó Tanácsának is jóvá kell hagynia jövő keddre tervezett ülésén. A támogató aláírásokat is csak az indítvány szövegének véglegesítése után kívánják összegyűjteni az alakulat honatyáitól, mivel a PSD nem kér látatlanban támogatást. Geoană ezzel a sajtóban megjelent feltételezésekre kívánt válaszolni, amelyek szerint nem sikerült összegyűjteni a szükséges aláírásokat. A Cotidianul napilap értesülései szerint ugyanis tegnapig a szociáldemokrata szenátorok közül mindössze a pártelnök, a képviselők közül pedig csak hetvenen látták el kézjegyükkel az indítványt. Geoană szerint az indítványt elsősorban a politikai és gazdasági érdekkörök ellenzik. Az elnök elutasította viszont, hogy saját alakulata tagjaira utalt volna ezzel a kijelentéssel.
A PSD ugyanakkor tegnap újból egyeztetett az RMDSZ-szel az indítványról, annak ellenére, hogy Markó Béla szövetségi elnök szombaton kijelentette: nem látja értelmét az indítvány benyújtásának, sőt véleménye szerint a PSD-nek le kellene mondania a kezdeményezésről. Az egyeztetést követően Markó Béla elmondta: az RMDSZ nem támogathat egy bizalmatlansági indítványt, ameddig a kormánykoalíció tagja.
Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke tegnap megerősítette, hogy pártja nem támogatja az indítványt, és a PSD-vel való együttműködést is kizárja. A demokraták szerint a dokumentumot vagy be sem nyújtják, vagy elbukik a parlamentben, hiszen még a PSD-s honatyák sem fogják megszavazni. Ugyanezt a véleményt osztja a Konzervatív Párt elnöke, Dan Voiculescu is, aki a múlt héten már elmondta: alakulata nem támogatja az indítványt.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).