
Fotó: Ludovic Orban/Facebook
A törvényhozók különnyugdíja ellen foglalt állást csütörtökön a Szociáldemokrata Párt (PSD).
2022. május 05., 20:162022. május 05., 20:16
Az alakulat képviselői egy Facebook-bejegyzésben azt írták, a PSD kitart azon álláspontja mellett, miszerint el kell törölni a képviselők és szenátorok különnyugdíját.
Hozzátették, megvárják az alkotmánybíróság (CCR) csütörtöki döntésének indoklását, majd újabb hasonló jogszabályt terjesztenek a parlament elé, és annyiszor megismétlik az eljárást, „ahányszor a CCR úgy dönt, hogy erre szükség van”.
„Végül úgyis elérjük a kívánt eredményt” – fogalmaztak.
– írja az Agerpres.
„Lássuk, mit tesznek majd a kormánykoalíciót alkotó pártok, amelyek többséget alkotnak, és az alkotmánybíróságot is ellenőrzés alatt tartják. Oda fogunk figyelni, hogy ne merüljenek fel olyan eljárásbeli kifogások, amelyek alapján alkotmányellenesnek nyilváníthatnák a törvényt” – írta egy Facebook-bejegyzésben Orban.
Mint megírtuk csütörtökön az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek ítélte a képviselők és szenátorok különnyugdíjának eltörléséről szóló törvényt. A taláros testület közleményében rámutatott, az alkotmány lehetővé teszi a parlament számára, hogy a kormány kérésére vagy saját kezdeményezésből sürgősségi eljárással – azaz a határidők lerövidítésével, a jogalkotási folyamat felgyorsításával – fogadjon el törvényeket, ám a vizsgált jogszabályt nem sürgősségi, hanem általános eljárással fogadták el, mindössze egy nap alatt, minden határidőt figyelmen kívül hagyva, ami a törvényhozási procedúra egészének megsértését jelenti.
Az alkotmánybírák szerint a parlamenti vita megkerülése vagy korlátozása az időkeret indokolatlan lerövidítésével, az erre vonatkozó alkotmányos rendelkezések megszegésével, „az állam egyik alapvető értékének, nevezetesen demokratikus jellegének megsértését jelenti”.

Alkotmányellenes a honatyák különleges nyugdíjának eltörlésére irányuló, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott törvény – döntött csütörtökön a román alkotmánybíróság.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!