Hirdetés

Pruton túli vádak

Moldova korrupcióval gyanúsít egy román diplomatát, Bukarest szerint provokációról van szó. Diplomáciai botrány látszik kialakulni Románia és Moldova Köztársaság között, miután a román államfő is megszólalt annak kapcsán, hogy a chişinăui vezetés néhány nappal korábban korrupciós vádakkal illette a moldovai román nagykövetség egyik diplomatáját.

Fall Sándor

Fall Sándor

2007. augusztus 23., 00:002007. augusztus 23., 00:00

Traian Băsescu államelnök kedden este úgy fogalmazott: Románia „rendkívül keményen” fog majd válaszolni a moldovai vezetésnek, miután a szomszédos állam belügyminiszter-helyettese, Valentin Zubic a múlt hét végén azzal vádolta a chişinăui román nagykövetség konzuli osztályának egyik magas rangú tisztviselőjét, hogy bizonyos pénzösszegek fejében megkönnyítette a vízumszerzést. Zubic akkor elmondta, az ügyben indult vizsgálat végéig nem hozzák nyilvánosságra a román diplomata nevét, és csak annyit árult el, hogy magas beosztásban dolgozik. A chişinăui sajtó nem hivatalos forrásokból megtudta, Alexandru Rusról, a nagykövetség konzuli osztályának vezetőjéről van szó. A moldovai miniszterhelyettes szerint a hatóságok őrizetbe vették egy turisztikai cég igazgatónőjét, aki a hozzá forduló moldovai állampolgárok számára 200–400 euróért vállalta, hogy a nagykövetségen keresztül megkönynyíti a vízumszerzés folyamatát.

A román államfő szerint ez „volt az utolsó, Románia elleni agresszióra tett kísérlet”, a moldovai vezetés jobban tenné, ha felhagyna a provokációval. Băsescu úgy véli, a román diplomata állítólagos tettenérése egy étteremben, amint egy borítékot vesz át az utazási iroda vezetőjétől, pusztán azt a célt szolgálta, hogy a nagykövetség alkalmazottját lefilmezzék kezében egy borítékkal, amelyről nem tudni, hogy kapja vagy adja.

A moldovai belügyminisztérium tagadta tegnap, hogy megrendezett provokációról volna szó, álláspontja szerint a büntetőjogi vizsgálat a hatályos törvények alapján folyik. A chişinăui belügyi szóvivő szerint a román nagykövetségen régóta illegális tevékenység folyik, az ügyben pedig a diplomáciai képviselet más alkalmazottai is gyanúsítottak.

A bukaresti külügyminisztérium vizsgálatot indított a vádak tisztázására, Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök pedig tegnap arra kérte Adrian Cioroianu külügyminisztert, hogy sürgesse az ügy mihamarabbi tisztázását.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés