
Fotó: Facebook/Haralambie Epure
Haralambie Epure Teleorman megyei prefektust és egy helyi gazdát is átvert egy csaló, aki kormányfőtitkárnak adta ki magát.
2023. április 14., 14:432023. április 14., 14:43
A kormánymegbízottat a beszámolók szerint még mintegy három hete hívta fel egy férfi, aki Marian Neacșu kormányfőtitkárként mutatkozott be, és közölte: a megyében tevékenykedő gazdák támogatása ügyében telefonál, illetve egy állítólag beteg gyerek kezeléséhez is a segítségét kérte.
A férfi pedig sorra felhívta őket, és szintén kormányfőtitkárként bemutatkozva pénzt kért a beteg gyerek kezelésére.
A gazdák többségét ez hidegen hagyta, egyikük azonban átutalt ezer eurót a megadott bankszámlára.
Neacșu természetesen azonnal cáfolta, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, ezt követően a gazda Epure prefektust vonta kérdőre.
A kormánymegbízott aztán mintegy két hét múlva feljelentést tett a rendőrségen.
A rendőrök pedig hamar rábukkantak a gyanúsított nyomára:
Most sem alakult másként: az ügyben egyelőre meg nem nevezett gyanúsított ellen csalás és közhivatali minőséggel való visszaélés ügyében indult büntetőeljárás.
a személyes adatok kezelését felügyelő hatóság vizsgálatot indíthat ellene, amiért arra jogosulatlan személynek átadta a gazdák telefonszámait.
Így a GDPR-szabályzat megsértése miatt 10 ezer lejes bírságot róhatnak ki rá.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
szóljon hozzá!