2013. február 12., 12:512013. február 12., 12:51
A postát júniusig tőkeemeléssel, egy stratégiai befektető bevonásával kívánja a bukaresti távközlési minisztérium privatizálni.
A postások szakszervezetének állítása szerint tavaly a 32 ezer alkalmazott közül 700-at bocsátottak el, és idén újabb 4000 postástól készül megválni a cég. Az érdekképviselet úgy értesült, hogy az átszervezés során valamennyi falusi postahivatalt bezárják Romániában, és megfeleződik a városi postahivatalok száma is.
Az ország minden tájáról érkező tüntetők Dan Nica távközlési miniszter lemondását és a posta „szétverésének” leállítását követelték.
A tárca vezetője korábban megalapozatlannak nevezte a postások tiltakozó akcióit. Szerinte a szakszervezeti vezetők rémhírekkel gerjesztenek feszültséget, és semmilyen átszervezési tervezetet nem tudnak felmutatni, hogy mi ellen tiltakoznak.
A Mediafax hírügynökség szerint a kormány a Nemzetközi Valutaalapnak küldendő szándéklevelébe belefoglalta azt, hogy az első fél évben tőkeemeléssel egy stratégiai befektető tulajdonába adják a posta többségi részvénycsomagját.
Jelenleg a távközlési tárcának 75 százalékos, a Proprietatea befektetési alapnak pedig 25 százalékos részesedése van a román postában. 2011-ben a cég forgalma 8,7 százalékkal 1,26 milliárd lejre esett vissza, és veszteségei ötven százalékkal, 182,9 millió lejre emelkedtek. A Román Posta adóssága 2011 végén 556 millió lejt tett ki.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.