2012. május 30., 15:122012. május 30., 15:12
A Prima TV kereskedelmi televízióban nyilatkozva kifejtette: az idei választások előtti felmérések azt jelzik, hogy a jelenleg tisztségben levő jelöltek mintegy tíz-húsz százalékos előnyben vannak a többi jelölttel szemben, ami nem korrekt. „Az idei tapasztalat nyomán megtörténhet, hogy 2016-tól visszatérünk a kétfordulós választási rendszerhez, ami jóval korrektebb” – ecsetelte Ponta.
Romániában a négy évvel ezelőtti önkormányzati választásokon alkalmazták először az egyfordulós rendszert, akkor azonban még csak a megyei közgyűlési elnökök esetében. Azóta a rendszert a polgármester-választásokra is kiterjesztették, így június 10-én már a települési elöljárókat is egy fordulóban választják meg.
Mint ismeretes, a Ponta-kormány három héttel ezelőtti hatalomra kerülését követően a kormányzó USL pártszövetség a parlamenti választási rendszert is módosította, így – amennyiben az alkotmánybíróság nem nyilvánítja alkotmányellenesnek a jogszabályt – ősszel a parlamenti képviselőket és szenátorokat is egy fordulóban választjuk meg. Az RMDSZ és a PDL szerint ez alkotmányellenes, mivel jelentősen eltorzítja a választói preferenciákat, és aránytalan képviseletet hoz létre, ezért alkotmánybíróságon készülnek megtámadni a jogszabályt.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.