
2012. február 12., 11:482012. február 12., 11:48
Ponta azt is hozzátette, az RMDSZ képviselőit látná szívesen a bukaresti törvényhozásban és nem a „Tőkés László pártja képviselőit”. Szerinte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) „szélsőséges, majdnem fasiszta módon politizál”.
Kijelentette: „Számunkra Tőkés úr nem is volt, és soha nem is lesz tárgyalópartner”. Hozzátette, az RMDSZ-t tartják a Szociál-Liberális Unió tárgyalópartnerének, de az RMDSZ-re is ellenzéki minőségében számítanak a következő parlamentben. Ezt azzal indokolta, hogy a szövetség képviselői elutasították az együttműködési ajánlataikat. A baloldal vezetője azt is hangsúlyozta, hogy ez egy politikai döntés, amelynek nincsen köze a magyar közösséghez. Hozzátette, sem az Adrian Năstase vezette baloldali kormánynak, sem a Călin Popescu Tăriceanu vezette liberális kormánynak nem lehet felróni, hogy ellenségesen viszonyult volna a magyar közösséghez.
„Bennem sincs és nem is lesz semmiféle ellenséges, sovén vagy extremista viszonyulás. A magyar etnikumú román állampolgárokat mindenki mással egyenlő állampolgároknak tekintem” - fogalmazott Victor Ponta.
Romániában ez év novemberében tartanak parlamenti választásokat, és a közvélemény-kutatások előrejelzései szerint decemberben minden bizonnyal a Szociál-Liberális Unió alakíthat kormányt, a miniszterelnök pedig éppen Victor Ponta lehet. Egy január végi közvélemény-kutatás az USL támogatottságát 53,4 százalékon, a jelenlegi kormánykoalíció pártjainak az együttes támogatottságát pedig 21,6 százalékon méri. A romániai magyarok szavazataira három magyar párt: az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt pályázik. A 2011-es népszámlálás előzetes adatai szerint a magyarok az ország lakosságának a 6,5 százalékát teszik ki, a parlamenti küszöb öt százalékos.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.