
Felajánlotta lemondását Victor Ponta miniszterelnök a bukaresti kormány éléről pénteken, azzal a feltétellel, ha Klaus Johannis megválasztott elnök a jelenlegi kormánykoalícióból bíz meg másvalakit kormányalakítással.
2014. november 28., 13:502014. november 28., 13:50
2014. november 28., 17:052014. november 28., 17:05
A novemberi romániai elnökválasztáson váratlan vereséget szenvedő Ponta ezt pénteken jelentette ki a Dcnews.ro hírportálnak adott interjúban. „Ha létezne ez a garancia a hivatalban lévő Traian Băsescu államelnök vagy a megválasztott államfő részéről, már holnap benyújtanám lemondásomat” – mondta Ponta, aki egyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is.
Hozzátette: Romániában a nyugati politikai kultúrával ellentétben még az a hagyomány uralkodik, miszerint egy megválasztott államfő csak a saját politikai táborából akar kinevezni miniszterelnök-jelöltet.
Leszögezte, hogy a 2012-es parlamenti választás nyomán hatalomra került jelenlegi kormánykoalíciónak folytatnia kell a kormányzást 2016-ig, hiszen még sok a tennivalója a következő két évben. „Addig, amíg létezik a jelenlegi parlamenti többség, a kormányzásra kell összpontosítanunk” – mondta a miniszterelnök, aki továbbra is fenntartja álláspontját, hogy a legutóbbi választások eredményét tiszteletben kell tartania a novemberi elnökválasztásból győztesként kikerült jobbközép ellenzéknek.
Rámutatott: a PSD-ben is elmondta, a pártvezetés elnökválasztás eredményét kiértékelő csütörtöki ülésén, hogy a kormányzás nem kötődik szorosan az ő személyéhez, azt a 2012-es parlamenti választás eredménye és az annak következtében kialakult parlamenti többség szavatolja.
Ponta nem kívánt megnevezni senkit, hogy kit tudna elképzelni következő miniszterelnöknek, mivel erről senkivel nem beszélt.
A kormányfő november 16-án meglepetésre elvesztette az államfőválasztást Klaus Johannisszal szemben. Az elszenvedett vereség miatt a PSD tavasszal rendkívüli tisztújító kongresszust tart.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!