Hirdetés

Ponta kiáll a Chevron mellett

Támogatja a palagáz-kitermelést a kormány, nyilatkozta hétfő este Victor Ponta miniszterelnök.

Kőrössy Andrea

2013. október 22., 19:092013. október 22., 19:09

Ponta bízik abban, hogy a tevékenységet hevesen ellenző civileket előbb-utóbb sikerül meggyőzni arról, hogy a kitermelés biztonságos és hasznos az ország számára. A kormányfő washingtoni látogatásán a Vaslui megyében kutatófúrásra engedélyt kapott Chevron vállalat képviselőivel tárgyalt, a megbeszélést követően pedig hangsúlyozta: a palagáz-kitermelés csakis előnyökkel járna Románia számára, hiszen az országnak prioritás az energetikai függetlenség elérése. „Meggyőződésem, hogy a civilek többsége nyitott a párbeszédre, és a megfelelő érvek nyomán belátják, hogy szükség van a nem hagyományos energiaforrások felhasználására. Természetesen mindig lesz egy radikális kisebbség, amely visszautasítja az érveket, de ők nem befolyásolhatják a többség által óhajtott döntéseket” – fogalmazott Ponta.

Hozzátette: a kormány nemcsak a Chevron, hanem minden olyan energetikai beruházó romániai tevékenységét támogatja, amely betartja a környezetvédelmi előírásokat. A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a palagáz-kitermelésnek köszönhetően jelentősen csökkentek az energiaárak és közel egymillió új munkahely jött létre. „A Chevron illetékesei biztosítottak arról, hogy nem vonulnak ki Romániából, mindössze tisztázni szeretnék a tiltakozókkal a tervezett környezetvédelmi és technikai intézkedéseket, valamint a beruházás gazdasági előnyeit” – hangsúlyozta a kormányfő. Hasonlóan nyilatkozott Tom Holst, az olajipari vállalat romániai menedzsere, aki a találkozó után elmondta: a Vaslui megyei Pungeşti település mellett tervezett kutatófúrások megkezdését addig halasztják, amíg a helybéliek meg nem értik, hogy a Chevron által használt eljárás korszerű és veszélytelen. „A tevékenységet csak akkor indítjuk be, amikor teljes mértékben biztosítani tudjuk az alkalmazottaink, illetve a helyi közösség biztonságát, hiszen hosszú távra tervezünk, a kitermelés akár harminc évig is eltarthat” – magyarázta az illetékes.

A szintén Washingtonban tartózkodó Rovana Plumb környezetvédelmi miniszter szerint a Chevron négy–öt év múlva indíthatja be Romániában a palagáz-kitermelést, de ezt megelőzően a vállalatnak hatástanulmányt kell készítenie a feltárásra és a kitermelésre vonatkozóan is. „A környezetvédelmi engedélyt kizárólag a hatástanulmány elemzése után bocsátja ki a szaktárca, amely a kitermelés ideje alatt folyamatosan ellenőrzi majd a cég tevékenységét” – fogalmazott Plumb, aki erről a Chevron illetékeseivel is tárgyalt. Constantin Niţă tárca nélküli energetikai miniszter eközben arról számolt be, hogy a napokban ellátogat egy amerikai palagáz-kitermelő egységhez, ahol a helyi hatóságokkal a tevékenység gazdasági és környezetvédelmi következményeiről tárgyal.

Amint arról beszámoltunk, a Chevron a hónap elején kapott engedélyt a kormánytól, hogy a Vaslui megyei Pungeşti-től mintegy fél kilométerre kutatófúró-szondákat helyezzen el, ez lenne egyébként az első palagáz-feltárási beruházás az országban. Az amerikai olajipari vállalat múlt héten a helyszínre irányította első munkagépeit, a helyi lakosok azonban nagyszabású tiltakozásba kezdtek a beruházás megakadályozásáért. A mintegy félezer tüntető napokig a leendő építőtelepen tiltakozott, a helyszínt éjszaka sem hagyták el, ennek nyomán a Chevron múlt csütörtökön meghatározatlan ideig felfüggesztette a feltárás megkezdését, és munkagépeit is visszavitte Marosvásárhelyre.

A kabinet egyébként tavaly decemberben kormányhatározat révén adott zöld utat a palagáz-lelőhelyek kutatásának és kitermelésének, ennek nyomán pedig felmerült, hogy a tevékenység a közeljövőben több tucat Bihar megyei helyszínen – többek között Nagyszalontán, Borson, Érszalacson, Ottományon, Micskén – indulhat be, ehhez azonban a megyei és helyi hatóságok engedélyére is szükség van. Az év első hónapjaiban több Bihar megyei környezetvédelmi egyesület tiltakozó kampányt indított, amelyben hangsúlyozták, hogy a kitermelés Bihar megye fő turisztikai attrakcióit, a püspökfürdői és félixfürdői termálvizes strandokat, illetve a környéken található védett élőhelyeket is veszélybe sodorhatja. A kitermelés ellen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bihari szenátorai is felszólaltak, Cornel Popa PNL-s megyei tanácselnök pedig még februárban úgy nyilatkozott: az önkormányzat mindent megtesz a palagáz-kitermelés beindításának megakadályozásáért.

Ígéretek amerikai beruházásokra
Egyértelműen romániai beruházásokra utaló jelzéseket kapott Victor Ponta az amerikai egyesült államokbeli üzletemberektől washingtoni tárgyalásai során. Erről maga a román miniszterelnök számolt be itteni idő szerint hétfő este. Mint ecsetelte, a potenciális amerikai befektetők stabilitást és előreláthatóságot várnak a romániai hatóságoktól, nem feltétlenül adócsökkentést. A kormányfő látogatása első napján a Motorola, a Hewlett-Packard, a HP, az ExxonMobil, a Chevron, valamint IBM képviselőivel találkozott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés