
2012. október 01., 08:322012. október 01., 08:32
Ponta – aki az Európai Szocialista Párt (PES) kongresszusára érkezett a belga fővárosba – kifejtette: azt szeretné, ha minden homályos kérdést sikerülne tisztázni, és sikerülne megoldani a problémákat. Mint elmondta, mindkét uniós vezetőt biztosította arról, hogy a romániai politikai válság véget ért, és mindkét fél tanult a leckéből.
Mint ismeretes, az európai uniós vezetők kemény bírálatokat fogalmaztak meg a román kormánnyal szemben, miután a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) július elején a házelnököket és az ombudsmant is leváltotta, és korlátozta az alkotmánybíróság jogköreit annak érdekében, hogy könnyebben leválthassa tisztségéből Traian Băsescu államfőt. Barroso egyenesen úgy fogalmazott: az Európai Bizottság bizalma megingott abban, hogy Ponta és kormány elkötelezett a jogállamiság mellett.
A válság miatt az EB júliusban kiadott, a romániai igazságügyi reformjának helyzetéről szóló országjelentésében is lesújtó véleményt fogalmaznak meg az országról, ennek nyomán Barroso utasítást adott, hogy decemberre készítsenek újabb jelentést. Martin Schulz EP-elnök ennek kapcsán a Pontával folytatott pénteki találkozót követően leszögezte: nem kíván befolyást gyakorolni a jelentés készítőire annak érdekében, hogy a dokumentum pozitív hangvételű legyen. Kijelentette: a jelentésnek bármilyen befolyás nélkül kell megszületnie. A romániai politikai válság kapcsán elmondta, tudomásul vette Ponta megállapítását, miszerint a romániai helyzet nyugodtabb, az ország nemzetközi kapcsolatai pedig javulnak.
| Támogatásáról biztosította szombaton Victor Pontát és pártját, a Szociáldemokrata Pártot (PSD) a bolgár Szergej Sztanisev, akit szombaton választottak a PES elnökévé Brüsszelben. Sztanisev közölte: személyesen is részt kíván venni a román szociáldemokraták kampányában a decemberi parlamenti választások előtt. Hannes Swoboda, a szocialisták európai parlamenti frakcióvezetője úgy értékelte, a romániai polgárok júliusban jelezték a változás iránti vágyukat. (Ezzel a Traian Băsescu leváltását célzó népszavazásra utalt, ahol ugyan az elnök menesztését szorgalmazó voksok voltak többségben, ám mivel nem teljesült az 50 százalék plusz egy fős érvényességi küszöb, a referendum érvénytelen volt.) Swoboda szerint a jelenlegi kormánykoalíció garancia arra, hogy az ország jó úton jár, és reményét fejezte ki, hogy Băsescu a továbbiakban „minden romániai polgár” államfőjeként viselkedik. Kovács László volt magyar külügyminiszter, az MSZP küldöttségének vezetője az MTI-nek elmondta: amit Viktor Ponta kormánya tett, azt joggal kritizálta az Európai Bizottság. Megjegyezte ugyanakkor: amikor az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény a demokrácia sérülését tapasztalta Magyarországon, és erre figyelmeztetett, akkor a válasz mindig az volt, senki nincs abban a helyzetben, hogy előírja, milyen legyen az alkotmány, a médiatörvény. Ponta ezzel szemben – fogalmazott Kovács László – „azt mondta, legitim a kritika, és azóta e kritikák szellemében lép vissza a korábbi pozícióból”. „Victor Ponta nem hirdetett szabadságharcot az Európai Unió ellen” – tette hozzá. |
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.