
Victor Ponta kijelentette, az ügy kapcsán beszélt PSD-s volt kollégáival, akik egyértelműen elhatárolódnak „ettől az aljasságtól”
Fotó: Facebook/Victor Ponta
Victor Ponta független elnökjelölt pénteken kijelentette, hogy Elena Lasconi a Kensington kommunikációs cégtől kapta azokat a hamis fotókat, amelyeken ő, Victor Ponta, valamint Nicușor Dan és Florian Coldea tábornok szerepel.
2025. május 02., 15:282025. május 02., 15:28
2025. május 02., 15:322025. május 02., 15:32
Ponta azt követően hívott össze sajtótájékoztatót, hogy a párt elnöke,
tavaly decemberi találkozójáról készültek – írta az Agerpres. „Azt hiszem, hogy az igazság szellemében, mindannyiunknak szüksége van némi magyarázatra ezekre a fotókra” – írta csütörtöki bejegyzésében Lasconi.
Victor Ponta pénteken kijelentette, az ügy kapcsán beszélt PSD-s volt kollégáival, akik
A független jelölt azt mondta, PSD-s körökből származó információi szerint a Crin Antonescu kampányával foglalkozó Kensington cég és Bogdan Popescu politikai tanácsadó tervelte ki és adta Lasconinak a „hamis fotókat”. Állítása szerint Bogdan Popescu foglalkozott Elena Lasconi kampányával is, miután az USR elnöke elveszítette pártja támogatását.
„Így kihasználták Lasconi asszonyt, ahogy a múltkori kampányban is kihasználták, egy másik jelöltről, Mircea Geoanáról készült hamis fotókkal” – mondta Ponta.
„A Lasconi asszony által bemutatott híres fotók, amelyek különben azóta eltűntek, hamisítványok, azon egyszerű oknál fogva, hogy soha nem találkoztam Nicușor Dannal semmilyen privát helyen.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közleményben határolódott el az ellenőrizetlen forrásokból származó fotók választási kampányban történő felhasználásától.
Miniszterelnöki minőségemben találkoztam vele, akkor ő igazgatóhelyettes volt. Azokról a hivatalos eseményekről lehetnek fotók, de magánjellegű ügyekről nem” – szögezte le Ponta.
Miközben a diákok házi feladatot íratnak vele, nyelveket tanulnak és vizsgákra készülnek, a pedagógusok óravázlatok, tesztek és értékelések összeállítására használják a mesterséges intelligenciát.
Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
szóljon hozzá!