
2012. május 14., 08:452012. május 14., 08:45
Ponta elmondta, azért fordult az akadémiához az ügyben, mert ez az intézmény független, a tudományos kutatásokat felügyelő országos hatóság (ANCS) azonban az oktatásügyi minisztérium hatáskörében működik, így az ankétot felettesi nyomásgyakorlás is nehezítheti.
„Nehéz vizsgálatot folytatnod a saját főnököd ellen” – fogalmazott a miniszterelnök. Mint ismeretes, az ANCS a múlt héten bejelentette, hogy a testület etikai bizottsága vizsgálatot rendelt el Ioan Mang plágiumbotránya kapcsán. Az ankét annál inkább indokolt volt, hogy immár egy tajvani, egy japán és egy izraeli kutató is a saját munkáiról készült másolatnak minősítette a szociáldemokrata politikus – nem mellékesen a PSD oktatási kabinetjének vezetője – tanulmányait.
Tegnap egyébként az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) ismételten Mang leváltására szólította fel a kormányfőt, ugyanakkor csatlakozott a menesztést sürgetők népes táborához a Temesvár Társaság is. Traian Ungureanu PDL-s európai parlamenti képviselő szerint az általa „copy-Mang-paste”-nek nevezett miniszter elleni plágiumvádak annyira nyilvánvalóak és bizonyítottak, hogy Pontának két választása maradt: kirúgja kabinetjéből a tárcavezetőt, vagy kormányrendeletet bocsát ki, amelyben „legalizálja a másolást” Romániában.
A hazai társadalom megtisztulásáért, a lusztrációért a rendszerváltás óta síkraszálló Temesvár Társaság szerint Mang plágiumügye súlyos károkat okoz az ország megítélésének, éppen ezért indokolt mihamarabb meneszteni posztjáról. Tegnap kibocsátott nyílt levelében a szervezet feltette a kérdést: miként lesz képes tisztességet és becsületességet elvárni a közelgő érettségi vizsgák és egyetemi felvételik idején a miniszter a diákoktól, amikor maga is másolta dolgozatait.
Az ellene megfogalmazott plágiumvádakat korábban politikai típusú támadásoknak tituláló Ioan Mang egyébként a hétvégén már úgy reagált: kész lemondani a minisztérium éléről, ha ezzel segít a PSD és a kormány megítélésében. A politikus közölte, semmi köze ahhoz a tanulmányhoz, amely az ő neve alatt jelent meg egy ukrán portálon, hiszen soha nem is küldött ilyen tanulmányt Ukrajnába. n R. Sz.
Megbocsátottak a német politikusnak
Megerősítették tisztségében nemrég a berlini tartományi gyűlés kereszténydemokrata (CDU) frakciójának vezetőjét, aki bizalmi szavazást kért személyéről, miután beismerte, hogy doktori dolgozatában plagizált. Florian Graf doktori fokozatát saját kérésére visszavonta a potsdami egyetem, mivel 210 oldalas doktori dolgozatában 7 oldalon forrásmegjelölés nélkül átvett szövegek szerepelnek, az értekezés két további részében pedig nem megfelelő módon hivatkozott a felhasznált művekre.
„Nagy hibát vétettem és beismertem” – hangoztatta a politikus. A CDU berlini tartományi vezetője, Frank Henkel belügyi szenátor – a berlini kormány belügyminisztere – azt emelte ki, hogy a 38 éves politikus „megérdemel egy második esélyt”.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.