Ostobaságnak nevezte Victor Ponta miniszterelnök Traian Băsescu államfő vádjait, miszerint Sorin Roşca Stănescuval, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátorával együtt összeesküvést szőttek volna az elnök ellen, hogy hamis indok alapján hazaárulással vádolják meg, és így függeszthessék őt fel tisztségéből.
2013. november 13., 18:092013. november 13., 18:09
2013. november 13., 18:092013. november 13., 18:09
A kormányfő az egyik hírtelevíziónak nyilatkozva kedden este úgy vélekedett, egyszerűen arról van szó, hogy az államfő képtelen megbarátkozni a gondolattal, hogy egy év múlva, amikor lejár a mandátuma, már „semmi se lesz”, és a polgárok megvetésétől és gyűlöletétől övezve távozik tisztségéből.
Mint arról beszámoltunk, Băsescu egy hétfő esti televíziós műsorban azt állította, hogy a kormány által vele szemben megfogalmazott legutóbbi vádak nem csupán azt célozták, hogy egyszerűen ismét felfüggesszék őt hivatalából, hanem az, hogy hazaárulással vádolhassák meg. Emlékeztetett: Ponta miniszterelnök azt a súlyos kijelentést tette róla, hogy az uniós tagállamoknak járó támogatásokról szóló vita során eladta az országot az Európai Bizottságnak. Szerinte a kormányoldal célja az, hogy a hazaárulási vádak nyomán mindaddig felfüggesszék őt tisztségéből, ameddig az ügyben jogerős bírósági ítélet születik.
Sorin Roşca Stănescu hamis dokumentumok alapján vádolta meg Traian Băsescu államfőt azzal, hogy illegálisan finanszírozták kampányát a 2004-es elnökválasztáson. Stănescu a múlt héten a parlamentben azt állította, a DA Szövetség számlájára adóparadicsomokban bejegyzett cégeken keresztül hétmillió dollárt juttatott el Sorin Ovidiu Vântu. A kijelentést az üzletember is cáfolta, a bukaresti főügyészség pedig a csalás és pénzmosás elleni hivatal jelentésére hivatkozva közölte: a Stănescu által bemutatott iratok hamisak. A PNL elnöksége ennek nyomán hétfőn a szenátor kizárását javasolta.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!