
Nagyszabású tömegrendezvényen, 42. születésnapján kezdte meg választási kampányát szombat este a román államelnöki tisztségre pályázó Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő. Beszédében az összefogásra és a nemzeti büszkeségre helyezte a hangsúlyt.
2014. szeptember 21., 15:102014. szeptember 21., 15:10
A Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint ötvenezer részvevőt mozgósított a bukaresti Nemzeti Arénában megrendezett kampánynyitóra az egész országból. A Pontával szemben álló jobboldali elnökjelöltek szerint hasonló „születésnapi méltatást” csak Nicolae Ceaușescu volt kommunista diktátor és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető számára rendeztek korábban.
A PSD már a májusi európai parlamenti választás előtt is a Büszkék vagyunk, hogy románok vagyunk szlogent használta, és ezt a novemberi elnökválasztási kampányban az 1918-as „nagy egyesülésre” (Erdély Romániához csatolását és Nagy-Románia létrejöttét előkészítő 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlésre, illetve Besszarábia és a Román Királyság 1918-as egyesülésére) utaló jelszavak egészítik ki.
Ponta a rendezvényen elmondott szónoklatát is a közelgő centenárium által hordozott jelképekre – a nemzeti egységre, országépítő összefogásra – fűzte fel.
„A románok elnöke akarok lenni, akik a nagy egyesülés századik évfordulóját ünneplik! Azt akarom, hogy valósítsuk meg együtt újra a nagy egyesülést\" – hívta táborába a választókat a PSD államfőjelöltje.
A PSD „újraegyesülés” jelszava kendőzetlenül a Moldovai Köztársaságra is utal, ami ellen a moszkvai külügyminisztérium már a múlt héten közleményben tiltakozott. Ponta kampánynyitó rendezvényén Iurie Leancă moldovai miniszterelnök is részt vett. Leancă beszédében országa támogatásáról biztosította Pontát mint jelöltet és kifejezte meggyőződését, hogy megválasztása esetén első államfői útja Chișinăuba vezet.
Bukarest több százezer moldovai lakosnak adott román állampolgárságot. A legutóbbi voksoláson, 2009-ben a külföldi választókörökben (főleg Moldovában) leadott voksok billentették a mérleg nyelvét a jobboldal jelöltje, Traian Băsescu oldalára.
Ponta a széthúzás, viszály és zsarnokság megtestesítőjének írta le Băsescut és vele szemben az összefogás, béke és építés politikusaként kérte a románok bizalmát.
A legutóbbi, pénteken közzétett felmérés szerint nőtt Ponta előnye a legesélyesebb jobboldali államfőjelölttel, Klaus Johannis liberális pártelnökkel szemben: a CSCI szeptember közepén készült közvélemény-kutatása azt mutatta, hogy kettejük párharcát Ponta 57-43 arányban nyerné a második fordulóban, ha most rendeznék meg a választást.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!