Hirdetés

Ponta a visszavonulásról beszél

A politikából való visszavonulás lehetőségét lebegtette meg pénteken egy Facebook-üzenetben Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 41 éves elnöke, akire hatalmas nyomás nehezedik pártja részéről, hogy induljon a novemberi államfőválasztáson.

MTI

2014. április 04., 15:522014. április 04., 15:52

Bejegyzésében a politikus felidézte, hogy 13 éve kapta első politikai megbízatását, amikor 2001. április 4-én Adrian Năstase akkori miniszterelnök a kormány ellenőrző testületének vezetésével bízta meg. Ponta azt írta: szülőhazája javát igyekezett szolgálni minden azóta betöltött tisztségben – államtitkárként, miniszterként, képviselőként és kormányfőként.

A miniszterelnök bevallotta: számára az idei a legnehezebb esztendő, amelynek során sok csalódással, rágalommal, visszaéléssel, politikai üldöztetéssel, árulással kellett szembesülnie, ugyanakkor a tét is óriási.

„Novemberben, miután megnyerjük ezt az utolsó, sorsdöntő csatát (az államfőválasztást – szerk. megj.) elégedett lehetek azzal, amit elértem. És akkor szeretném átadni a helyem a politikában a fiataloknak, olyanoknak, akiket kevésbé viselt meg az utóbbi évek szörnyű politikai rendszere” – fogalmazott Ponta, hozzátéve, hogy szeretné bepótolni azt, amitől megfosztotta családját az utóbbi 13 évben.

A PSD elnöke több ízben jelezte, hogy túl fiatalnak tartja magát az államfői tisztségre, és szeretné végigvinni 2016-ig szóló miniszterelnöki mandátumát. Elemzők szerint véget vetne Ponta politikai karrierjének egy esetleges kudarc az őszi államfőválasztáson.

Miután februárban eddigi koalíciós partnerei, a liberálisok ellenzékbe vonultak, Ponta – a szociáldemokraták legnépszerűbb politikusaként – már nem zárta ki egyértelműen, hogy elvállalja az államfői tisztségre való jelölést, de úgy fogalmazott, ennek kisebb az esélye, mint annak, hogy a PSD a liberálisoktól kilépett Calin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök, volt miniszterelnök vagy Sorin Oprescu bukaresti főpolgármester jelöltségét támogassa.

Felmérések szerint a PSD a legnépszerűbb párt Romániában, ugyanakkor a magukat jobboldaliként meghatározó pártok támogatottsága együttesen hasonló nagyságrendű. A közvélemény-kutatások szerint Ponta most megnyerné az elnökválasztást, bárkivel is kerülne össze a második fordulóban.

A szociáldemokraták három korábbi elnöke viszont – Ion Iliescu 1996-ban, Adrian Năstase 2004-ben és Mircea Geoană 2008-ban – úgy veszített az elnökválasztáson a jobboldal jelöltjével szemben, hogy az első fordulóban még nyerésre állt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés