
Fotó: Rompres
2007. május 16., 00:002007. május 16., 00:00
Az RMDSZ elnöke Traian Bãsescu azon kijelentéseire válaszolt, amelyekben a tisztségéből felfüggesztett államfő a szövetség politikusait – köztük Markót és Verestóy Attila szenátort – vádolta azzal, hogy az oligarchák közé tartoznak. A Euronews hírtelevíziónak adott interjúban Traian Bãsescu azt állította Verestóyról, hogy az RMDSZ-ben betöltött szerepe hasonló a Viorel Hrebenciucéhoz a Szociáldemokrata Pártban (PSD). Amint arról beszámoltunk, Bãsescu többször is az ország igazságszolgáltatásának függetlenségére veszélyes oligarchák közé sorolta az említett politikusokat. Ezzel kapcsolatban Markó megjegyezte: a politikában is éppúgy tiszteletben kell tartani az ártatlanság vélelmét, mint az igazságszolgáltatásban. Az RMDSZ elnöke ismételten arra szólította fel a választókat, hogy Bãsescu leváltása mellett szavazzanak. „Romániának parlamentáris demokráciára, nem pedig elnöki rendszerre van szüksége” – vélte Markó Béla.
A B1 televízió műsorában különben Traian Bãsescu ismét élesen bírálta a tisztségéből való felfüggesztését megszavazó 322 honatyát, ugyanakkor Ion Iliescu egykori államfőt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnökét is támadta. „A jelek szerint Iliescu ellen hamarosan népirtás miatt emelnek vádat az 1989-es események kapcsán” – mondta a tisztségéből felfüggesztett államfő, azzal vádolva a PSD politikusát, hogy ő a felfüggesztés értelmi szerzője.
Bãsescu kijelentéseire a liberálisok is reagáltak. Cãlin Popescu-Tãriceanu pártelnök-miniszterelnök a Euronewsnak nyilatkozva kifejtette: konfliktuskereső természete révén maga Bãsescu idézte elő tisztségéből való felfüggesztését. A kormányfő Európa-ellenességel vádolta Bãsescut, mivel szerinte populista és demagóg beszédeket tart, márpedig az Európai Unió elsősorban az állami intézmények zavartalan működésén alapszik. Tãriceanu szerint a tisztségéből felfüggesztett államfő valamelyik volt szovjet állam vezetőjéhez hasonlít.
A május 19-i referendumot megelőző kampányba különben a liberálisok is erőteljesen bekapcsolódtak. A PNL bukaresti szervezetének tagjai tegnap építőanyaggal és szerszámokkal felszerelkezve járták Bukarest utcáit, azt jelezve, hogy ők az ország fejlődésén dolgoznak. „Így akarjuk megmutatni a főváros lakóinak, hogy mi, liberálisok, építünk, gondolkodunk, tervezünk, fejlesztünk, egyszóval dolgozunk, miközben Traian Bãsescu csak rombolni tud” – mondta Ludovic Orban liberális alelnök.
Eközben az erdélyi liberális honatyák felszólították a demokratákat, hogy hozzák nyilvánosságra a Magyar Polgári Szövetséggel (MPSZ) kötött politikai egyezséget. Cãtãlin Micula Szilágy megyei liberális képviselő szerint ugyanis az MPSZ egyedüli célja Románia etnikai alapon való területi felosztása. Mint ismeretes, az MPSZ Traian Bãsescu hivatalba való visszakerülését támogatja, és a leváltás elleni voksra szólította fel híveit.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).