2007. március 28., 00:002007. március 28., 00:00
Mint ismeretes, a kisebbségitörvény több mint egy éve megrekedt azalsóház három alapfokon megkeresettbizottságában, a jogi, az emberjogi és a tanügyitestületben, így a jogszabályt nem lehet plénumelé bocsátani. A három bizottság együttesülésén rendszerint szavazatképtelenségmiatt nem haladnak a vitával, az ellenzék képviselőiugyanis úgy próbálják megakadályoznia jogszabály elfogadását, hogy távolmaradnak az ülésektől.
A tegnapi bizottsági ülésena képviselők két javaslatot fogadtak el: az egyiketAsztalos Ferenc RMDSZ-es, a másikat pedig Petru Andeaszociáldemokrata képviselő kezdeményezte.Asztalos javaslata az volt, hogy a bizottságok levélbenszólítsák fel a parlamenti frakciókat:politikai nyilatkozatban fejtsék ki álláspontjukata kisebbségi törvényről. A javaslatot valamennyipárt képviselői megszavazták, leszámítvaaz üléstől távol maradt nagy-romániásokat.Hasonló arányban fogadták el azt aszociáldemokrata kezdeményezést, miszerintvalamennyi pártot felkérik, hogy tegyen javaslatokat abizottságokban megrekedt törvény vitájánakfelgyorsítására. A tegnapi ülés voltaz első, amelyet kamerákkal ellátott terembentartottak, hogy felvételeket készítsenek avitáról, szavazatképtelenség miattazonban ezt is fel kellett függeszteni. Korábban különbenfelmerült az a javaslat is, hogy a képviselőházállandó bizottsága ne tegye kötelezővéa jogi bizottság tagjainak jelenlétét akisebbségi törvény vitáján. Ajavaslatot Florin Iordache szociáldemokrata képviselőtette, és Sergiu Andon, a jogi bizottság konzervatívelnöke is támogatta. Szerinte ugyanis a bizottsága kisebbségi törvény miatt nem halad a lusztrációstörvény vitájával sem.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).