2012. november 27., 13:102012. november 27., 13:10
A kormány keddi ülésén elfogadott határozat hatálya nem terjed ki a megszakítás nélküli tevékenységeket biztosító közalkalmazottak munkarendjére. A karácsonyi és szilveszteri „minivakációk” kialakítását célzó kormányhatározat csak ajánlás szintjén érvényes a versenyszférára.
A munkaszüneti napok száma idén emelkedett 11-ről 12-re azáltal, hogy a parlament júniusban hivatalos ünnepnappá nyilvánította november 30-át, Szent András apostol ünnepét. A 12 hivatalos munkaszüneti nap közül azonban kettő - húsvét és pünkösd első napja - mindig vasárnapra esik.
Idén először lesz tehát szabadnap az evangéliumot a Fekete-tenger térségében hirdető apostol névnapja: az ortodox egyház ezen a napon ünnepeli azt, hogy a román nép felvette a kereszténységet.
Másnap, december elsején ünneplik az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés évfordulóját.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.