2008. december 06., 14:062008. december 06., 14:06
A Mediafax információi szerint a PNL liberális miniszterelnököt kért, aminek fejében Traian Basescu támogatását ígérték a jövő évi elnökválasztásokon. Javaslatuk azonban nem talált meghallgatásra, mivel a demokraták nem hajlandóak az elnökjelölt személyéről alkudozni.
Tariceanu azt állítja, a két párt szövetségre léphet, amennyiben a demokraták felhagynak a közalkalmazottak 50 százalékos béremelésére irányuló elképzeléseikkel. A liberálisok ugyanakkor fontosnak tartják a gazdaságélénkítő programjuk alkalmazását.
Emil Boc demokrata pártelnök a találkozót követően leszögezte: nem engednek a miniszterelnök-állítás jogából. \"Sok mindenben egyetértettünk, ezt illetően azonban nem tudtunk megegyezni\" - magyarázta.
Boc ugyanakkor azt is elmondta, hogy a parlamenti többségkialakításáról várhatóan vasárnap vagy hétfőn tárgyalnak az RMDSZ-el.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.
A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.