
2012. július 24., 12:452012. július 24., 12:45
A PDL vezető testületében 59 igen szavazattal és egy tartózkodással döntöttek a referendum bojkottálása mellett – értesült a Mediafax hírügynökség. A párt ugyanakkor korábbi terveivel ellentétben nem vonja vissza képviselőit a szavazóhelyiségekből.
A Traian Băsescuhoz közel álló alakulat azt próbálja elérni, hogy a vasárnapi referendum érvénytelen legyen. A népszavazás ugyanis csak akkor érvényes, ha a szavazópolgároknak legalább a fele plusz egy személy az urnákhoz járul.
Băsescu egyébként hétfőn azt mondta: „minden lehetséges lépést meg kell tenni” annak érdekében, hogy a népszavazás érvénytelen legyen, hogy az „államcsínyt” ne lehessen a népakarattal megerősíteni. A tisztségéből felfüggesztett államfő szerint a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) csalással próbálja majd érvényesíteni álláspontját a referendumon. Hozzátette: elképzelhető, hogy ő maga sem megy el szavazni.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.