Előfordulhat, hogy Romániának néhány éven belül módosítania kell az alkotmány első cikkelyét – jelentette ki Cristian Pârvulescu, az idénre tervezett alaptörvény-módosítás előkészítésével megbízott Alkotmányozó Fórum elnöke. Erre akkor lehet szükség, ha új európai alapszerződést dolgoznak ki, ebben az esetben ugyanis több szuverenitást kell Brüsszel számára biztosítani – szögezte le Pârvulescu szerda este egy, az alkotmánymódosításról szóló marosvásárhelyi fórumot követően.
2013. április 25., 10:592013. április 25., 10:59
2013. április 25., 12:412013. április 25., 12:41
Pârvulescu kifejtette: a Románia egységes és oszthatatlan nemzetállamiságát kimondó első cikkely bizonyult a legellentmondásosabb problémának a több mint harminc eddig megtartott fórumon. Mint kifejtette, álláspontja szerint idén nem nyúlnak az első cikkelyhez, lévén hogy az alkotmány egy másik cikkelye éppen azt rögzíti, hogy az ország egységességére, nemzetállamiságára és oszthatatlanságára vonatkozó cikkelyt nem lehet módosítani, ugyanakkor léteznek olyan módosító javaslatok is, amelyek figyelembe veszik az európai környezetet.
„Amennyiben néhány éven belül, vélhetően a 2014-es európai parlamenti választásokat követően kidolgoznak egy új európai alapszerződést, előfordulhat, hogy módosítanunk kell az első cikkelyt. Másképp szólva, világosabban kell Brüsszelnek bizonyos szuverenitást átadnunk, mivel jelenleg csupán egy rendkívül homályos alkotmányos cikkely szabályozza az Európai Unióval fennálló kapcsolatunkat. Angela Merkel a napokban arról beszélt, hogy a válságból való kilábalás érdekében egyértelműbben fel kell adni a szuverenitást. Ez pedig – nem csak a mi esetünkben, hanem Franciaország és más államok esetében is – módosítani kell azokat a cikkelyeket, amelyeket különleges cikkelyek védenek” – jelentette ki Pârvulescu.
Az alkotmánymódosítással foglalkozó testület elnökének kijelentésével kapcsolatosan Victor Ponta miniszterelnök csütörtökön elmondta: az EU átalakulóban van, Románia pedig részt akar venni a reformokról szóló döntésekben, ő maga a mélyebb integrációt és az összes tagállamra egyformán érvényes normákat akar. Megjegyezte ugyanakkor: az alkotmány jelenleg is lehetőséget biztosít arra, hogy a parlament kétharmados többséggel a román jogszabályok közé iktassa az uniós jogszabályokat, ezért ehhez hasonló megoldást kell keresni, nem kell minden egyes alkalommal alkotmánymódosításhoz folyamodni.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!