Hirdetés

Pártközi egyeztetés az igazságügyről

Vitába keveredett Traian Băsescu államfő és Mircea Geoană, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke tegnap azon az egyeztetésen, amelyre az államfő hívta meg a parlamenti pártok képviselőit, hogy megvitassák az Európai Bizottság által az igazságügyi reformról elkészített júliusi jelentés utáni teendőket. Geoană azt bírálta, hogy az ügyészeket nem a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, hanem az igazságügy-miniszter nevezi ki. A megbeszélésekre egyébként egy nappal azt követően kerül sor, hogy Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter Monica Şerbănescu ügyészt javasolta az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság élére Daniel Morar helyébe.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2008. augusztus 13., 00:002008. augusztus 13., 00:00

Az államfő azért tartotta szükségesnek a megbeszélést, mivel Románia az elkövetkező egy éven belül ki szeretne kerülni az Európai Bizottság megfigyelése alól, amit megalázónak nevezett. Úgy véli: ha valóban el akarják ezt érni, teljesíteni kell az ország által felvállalt kötelezettségeket, mint a nagykorrupció és a közigazgatásban eluralkodott korrupció felszámolása, átláthatóvá kell tenni a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács működését és működésképessé tenni az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséget. Mircea Geoană a találkozón megemlítette, hogy több megbeszélés is zajlott már a téma kapcsán, és a pártok mindig egyetértettek azzal, hogy meg kell szüntetni az igazságszolgáltatás politikai alárendeltségét. Szóvá tette azt is, hogy ezt egy törvénnyel akarták szabályozni, amit azonban máig nem sikerült elfogadtatni.
A megbeszélés végén Geoană azt nyilatkozta: a PSD a többi párttal közösen tesz erőfeszítéseket annak érdekében, hogy megszűnjön Románia EB általi monitorozása. A pártelnök szerint ennek első lépése a korrupcióellenes ügyosztály vezetőjének kinevezése, azonban Geoană ragaszkodik ahhoz, hogy ezt a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács jelölje ki. Emil Boc, a Liberális-Demokrata Párt elnöke úgy nyilatkozott, az EB megfigyelése 2009-ben megszűnhet, ezzel a jelen levő pártok egyetértettek. Boc véleménye szerint a parlament nem akadályozhatja a nagykorrupciós ügyekben érintett képviselők és szenátorok kivizsgálását. Ezt a pártok közötti konszenzus oldhatja fel egy olyan megegyezéssel, hogy többé nem védelmezik a kivizsgálás alatt álló honatyákat.
A román parlament alsóháza egyébként Traian Băsescu felkérésére ma rendkívüli ülésre ül össze, hogy az Adrian Năstase volt kormányfő és Miron Mitrea egykori közlekedési tárcavezető ellen zajló bűnvádi eljárás jóváhagyásáról döntsön.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés