Hirdetés

Pártbejegyzésre készen

Interjú Szász Jenővel, a Magyar Polgári Szövetség elnökével.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2007. augusztus 01., 00:002007. augusztus 01., 00:00

A Háromszék napilap híre szerint összegyűltek a pártbejegyzéshez szükséges aláírások. Meg tudja ezt erősíteni?

Meg tudom erősíteni. Most ellenőrizzük azokat az aláírásokat, amelyeket az utolsó három megyében és Bukarestben gyűjtöttünk. A felelősök szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végeznek. Az adatbázis alapján megtudják az aláírók telefonszámát, és felhívják őket. Így próbáljuk kiszűrni az esetleges hibákat. Pénz kérdése, hogy mikor sikerül lezárni ezt a folyamatot. Ki kell ugyanis fizetni a telefonszámlát. Ha túl leszünk ezen a szakaszon, csak akkor tudjuk megmondani az összegyűlt aláírások pontos számát.

A törvény azt mondja, a pártbejegyzéshez 25 ezer aláírás kell, úgy, hogy 18 megyéből és Bukarestből származzanak, és valamennyi megyében és Bukarestben is legyen legkevesebb hétszáz aláíró. Biztos, hogy meg tudnak felelni ennek a feltételnek?

Mi két biztosítékot is beépítettünk a rendszerünkbe, hiszen hétszáz helyett nyolcszáz aláírást gyűjtöttünk, és nemcsak 18 megyében, hanem húszban.

Erdélyben csak 16 megye van, tehát bőven kellett gyűjteniük a Kárpátokon túli megyékből is. Ott is találtak magyarokat?

Ezekben a megyékben is magyar közösségeket, magyar embereket kerestünk meg, de fizikailag is lehetetlenség lenne ennyi magyar aláírását megszerezni. Nemcsak magyarok írták alá az íveket.

Hogyan győzték meg a román aláírókat arról, hogy egy magyar párt bejegyzését segítsék aláírásukkal?

Például azzal, hogy elmondtuk, a román közösségnek már 1990 óta megadatott a többpártrendszer. Arra kértük, hogy segítsék a magyar közösséget is hozzá ahhoz, hogy 17 év után ugyanezt az élményt megtapasztalja. Ezt általában megértették. De azt is el kellett magyarázni, hogy mit keresünk az ő megyéjükben, hogy csak így teljesíthetők a párttörvény által előírt követelmények. Lendületet adott az aláírásgyűjtésünknek a Traian Băsescu leváltására kiírt népszavazás ügye. Az államfő ugyanis rendkívüli népszerűségnek örvend, és sokakban váltott ki ellenérzéseket, hogy az RMDSZ Băsescu ellen kampányolt. Ez segített megértetni, hogy miért van szükség a többpártrendszerre a magyar közösségben. Azt látták a megszólítottak, hogy ezek nem azok a magyarok, akik le akarják váltani Băsescut, hanem azok, akik támogatják őt.

Milyen lépések következnek a pártbejegyzésben?

Mire az ellenőrzés végére érünk, elmúlik a bírósági vakáció, és szeptemberben letesszük az illetékes bíróságnál a pártbejegyzéshez szükséges dokumentumokat. Felkértem egy jogászt, hogy készítse elő a dossziét. Egyelőre ideiglenes csapattal állunk fel a pártbejegyzéskor, a szervezet végleges struktúrái majd az alapszabályban rögzített fórumokon állnak fel.

Számításai szerint mikorra lesz bejegyezve a párt?

Bízom benne, hogy az ősz folyamán túl leszünk rajta. Nem látom, miért ne lenne elég az utolsó negyedév erre. Mi a 2008-as helyhatósági választásokra készülünk, addig sort tudunk keríteni arra a felkészítő munkára és a jelöltállításra, amely a Magyar Polgári Pártot teljes értékű versenytárssá teszi.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés