Hirdetés

Parlamenti dress code

Megosztja a hazai politikai elitet a parlamenti képviselőkre és szenátorokra szabott illemszabály tervezett bevezetése, amely többek között öltöny viselésére kötelezné a honatyákat.

Rostás Szabolcs

2013. november 21., 18:222013. november 21., 18:22

2013. november 21., 18:232013. november 21., 18:23

Akad olyan bukaresti törvényhozó, aki máris leszögezte: a meglebegtetett tiltás ellenére nem hajlandó megválni a farmernadrágtól és a pólótól, sőt hosszú haját sem hajlandó levágni. „Bár valamennyien meztelenül jöttünk a világra, a munkahelyünkön kötelező módon decensen kell felöltöznünk. Annál inkább igaz mindez a parlamentre, ahol nem szeretném, ha egyszer csak ádámkosztümben emelkedne szóra valamelyik honatya vagy honanya\" – szögezte le nemrég Valeriu Zgonea, a bukaresti alsóház elnöke. A szociáldemokrata politikus az egyik legvehemensebb élharcosa a frissen kidolgozott parlamenti illemszabály elfogadásának, ami miatt az Európai Unió is jó ideje sürgeti a román törvényhozást.

A magatartási kódex átfogó útmutatást nyújt a tekintetben, hogyan kell viselkedniük az ország választott tisztségviselőinek a parlament épületében, azon kívül vagy miként kötelesek képviselni hazájukat külföldön. Ha mindez eddig nem lett volna egyértelmű, ezentúl írásban rögzítik, hogy a törvényhozónak tilos sértegetni, netán szidalmazni a választópolgárt. Az illemszabály révén a bukaresti parlament vezetőinek reménye szerint megelőzhető lesz az idén nyáron megtörtént malőr, amikor négy honatya magánlátogatást tett Tajvanon, roppant kényes helyzetbe hozva Bukarestet a szigetország államiságát el nem ismerő Kína előtt. A törvényhozási etikett legvitatottabb pontja a protokoll szabályok szerint előírt viselet megkövetelése.

Férfiak számára kötelező lesz az öltöny és a nyakkendő, a nők nem hordhatnak miniszoknyát vagy kihívó, átlátszó ruhát, ugyanakkor a parlament méltóságához nem illő öltözékek közé sorolták a farmernadrágot és a pólót, sőt mindkét nem esetében kötelező az „adekvát\" frizura is. Akadnak viszont honatyák, akik vaskalaposnak tartják a megszabott ruhaviseletet, és máris előrebocsátották, nem hajlandók alávetni magukat a dress codenak. Közéjük tartozik az első mandátumát taposó 39 éves Remus Cernea képviselő, akit rendszerint farmerben, kedvenc együtteseinek nevével ellátott pólóban látni a törvényalkotói munka során. „Ez túlkapás, hiszen nem a ruha teszi az embert, és a politikában is helye van a nonkonformizmusnak\" – állapította meg a hosszú haja miatt már megszólt független honatya. Cernea felhívta a figyelmet: Joschka Fischer 1985-ben fehér tornacipőben tette le az esküt Hessen tartomány környezetvédelmi minisztereként, évekkel később pedig Németország külügyminisztere lett.

Oldandó az illemszabályról folytatott adok-kapok feszült hangulatát, Cernea Pink Floyd felirattal ellátott pólót kívánt a házelnöknek ajándékozni. Zgonea azonban elutasította azt, holott Roger Waters augusztusi bukaresti koncertje alkalmával a legendás rockegyüttes basszusgitárosával közösen mért jelképes csapást egy kalapáccsal a parlamentnek otthont adó Nép Házát körülvevő betonfalra. A házelnök amúgy is szigorú ember: egyik ingujjra vetkőzött képviselőtársát korábban addig nem engedte a szónoki emelvényhez, amíg fel nem vette a zakóját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés