2011. március 14., 13:162011. március 14., 13:16
Victor Ponta szerint – aki egyben a szociáldemokraták és a liberálisok (PNL) által létrehozott Szociálliberális Unió (USL) társelnöke – Băsescu és Orbán barátsága veszélyt jelent Románia, mint ország számára, illetve Romániának az Európai Unióban betöltött pozíciójára nézve. A szociáldemokrata politikus úgy fogalmazott: a román államfő és a magyar miniszterelnök „szűk látókörű”, egy egyformán „vágyakoznak az abszolút hatalomra”.
A PSD elnöke „hatalmas ostobaságnak” nevezte Băsescu javaslatát azzal kapcsolatban, hogy az alkotmányban szerepeljen egy kitétel, amely 3 százalékra korlátozza a költségvetési hiányt. „Ehhez hasonló ostobaságot csak Orbán Viktortól hallani, és látjuk, hogy Orbánon kívül Băsescunak nincs más partnere Európában, senki nem akar szóba állni vele” – fogalmazott Victor Ponta.
Traian Băsescu pénteken Brüsszelben kijelentette: Bukarestben jelenleg elemzik annak lehetőségét, hogy az alkotmánymódosító tervezet tartalmazzon egy olyan előírást is, hogy a költségvetési hiány nem haladhatja meg a 3 százalékot.
| Victor Ponta | Crin Antonescu |
Crin Antonescu, a PNL elnöke leszögezte: az USL tiltakozik az ellen, hogy Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke olyan kérdésekről beszélt Románia területén, amelyek nincsenek összhangban a román alkotmánnyal, és elfogadhatatlannak tartja a Románia területének felosztásával kapcsolatos kijelentéseit.
„Határozottan üzenjük Orbán Viktornak, hogy egy Magyarországnak nevezett országot kell vezetnie, és jó lenne, ha csak Magyarország területére korlátozná azt, hogy mit akar az isteni hatalom” – fogalmazott Crin Antonescu.
A PNL elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy a román vezetés, Traian Băsescu államfővel az élen mélységesen hallgat e kérdés kapcsán.
„Elfogadhatatlan, hogy egy magas rangú magyar hivatalosság mondja meg nekünk, hogyan kellene felosztanunk az ország területét, hogy Orbán Viktor és az isteni hatalom elégedett legyen” – fogalmazott Antonescu.
A Mediafax hírügynökség szerint szombaton, Marosvásárhelyen, ahol átvette a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Gábor Áron-díját, Kövér László kijelentette, hogy a magyar állam támogatja az autonómia megvalósulásának célkitűzését, és az, amit az SZNT akar „törvényes, korrekt és modern”, „a nemzet jövője és Isten parancsa”. A román hírügynökség szerint a budapesti Országgyűlés elnöke szerint az autonómiaigény morálisan is megalapozott, „megfelel a Teremtő és az emberek akaratának”.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.