Dinescu szerint a nagy múltú bojárcsaládból származó orvos-akadémikus karrierje egyengetése érdekében működött együtt a Szekuritátéval. Hozzátette, Stolnici titkosszolgálati dossziéjához csupán tavaly juthattak hozzá. Az iratcsomó átadását a hírszerző szolgálat azzal az indokkal halogatta, hogy az titkos, a nemzetbiztonságot is érintő adatokat tartalmaz. „Egy olyan személyiség, aki nagy szerepet játszhatott volna a román főúri családok történetében, gyalázatos szerepet játszott, mind a történelem, mind saját személyisége miatt” – vélte Dinescu.
Dinescu mindezt annak kapcsán jelentette ki, hogy a Cotidianul című bukaresti napilap munkatársai a Szekuritáté archívumában rábukkantak egy vázlatra, amelyet Stolnici készített Vlad Georgescu, a Szabad Európa Rádió román szerkesztőségének igazgatója müncheni lakásának alaprajzáról. Georgescu 1983 és 1988 között volt a rádió munkatársa, és egy évvel a rendszerváltás előtt agydaganat következtében hunyt el. A gyanú szerint a Szekuritáté emberei ölték meg, oly módon, hogy sugárzó anyagot rejtettek el a lakásában.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.