Hirdetés

Oktatásügy: Andronescuékat bírálja a PDL

Egyszerű indtítványt nyújt be az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) Ecaterina Andronescu oktatási miniszter ellen a képviselőházban, amelyben a szakmai érettségi eltörlését, az előkészítő osztályok iskolai fennhatóság alatt tartását, valamint Victor Ponta miniszterelnök lemondását követelik.

Balogh Levente

2012. szeptember 25., 08:262012. szeptember 25., 08:26

Raluca Turcan, a PDL alelnöke a Ne akadályozzák meg a hároméves gyerekeket abban, hogy óvodába járhassanak című dokumentumot ismertetve elmondta: a kormány azzal, hogy az iskolák fennhatósága alól ismét az óvodák hatáskörébe utalná az előkészítő osztályokat, ellehetetleníti, hogy a hároméves gyerekek óvodába mehessenek.

Turcan szerint a tavasszal hatalomra került Ponta-kormány módszeresen tönkretette az előkészítő osztályok rendszerét, holott kormányra kerülésekor pontosan kidolgozott tervet talált. Egyúttal úgy vélte, a kormány tönkre akarja tenni a szakoktatást, mivel olyan érettségi diplomával kívánja odacsalogatni a fiatalokat, amely valójában semmit sem ér.

Jelezte ugyanakkor: nem szólítják fel nyilvánosan a PDL-hez közel álló Traian Băsescu államfőt, hogy ne hirdesse ki a szakmai érettségi bevezetéséről szóló, nemrég elfogadott törvényt, az elnök belátására bízzák, hogyan dönt, azonban amennyiben visszaküldené a parlamentnek a jogszabályt, akkor esély lenne a jobbá tételére. A PDL egyúttal azt is felrója a kormánynak, hogy politikai alapon cserélte le a megyei főtanfelügyelőket, valamint négyezer iskolaigazgatót és azt, hogy a kutatásra szánt keretösszeget háromszázmillió lejjel csökkentette.

Felszólítják Ecaterina Andronescu minisztert arra is, hogy vonja vissza a Bukaresti Tudományegyetem  etikai bizottsága által plágium miatt elmarasztalt Victor Ponta kormányfő doktori címét, és öt évig tiltsa ki a felsőoktatásból. Az indítvány utolsó pontja egyébként épp Ponta lemondását szorgalmazza. Az egyszerű indítvány – a bizalmatlansági indítványnyal szemben – nem vonja maga után az érintett kormánytag vagy a kormány bukását, megszavazása esetén is csupán állásfoglalásnak minősül.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés