Nyertek a demokraták

A PD-nek kedvező döntéseket hozott az Alkotmánybíróság. A Demokrata Párt (PD) számára kedvező döntést hozott tegnap két ügyben az Alkotmánybíróság. A taláros testület alkotmányellenesnek ítélte a referendumtörvény módosítását, ugyanakkor leszögezte: a kormányfőnek nem szükséges menesztenie az igazságügyi minisztert, annak ellenére, hogy a szenátus elfogadta a Monica Macovei elleni egyszerű indítványt. Az Alkotmánybíróság mindkét döntése megfellebbezhetetlen.

2007. február 22., 00:002007. február 22., 00:00

Macovei a helyén marad

A hazugság Monica Macoveiigazsága címmel benyújtott egyszerű indítványelfogadása – amelyben az ellenzék azigazságszolgáltatási reform elmulasztásávalvádolta a tárcavezetőt – rávilágítottarra, hogy a kormánykoalíció elveszítettetöbbségét a felsőházban, ígyelőzetes tárgyalások hiányában nincsesélye fontos jogszabályokat elfogadtatni. Ugyanakkorazonban a szavazás eredménye azt tükrözte,hogy a három koalíciós partner – a DemokrataPárt, a Nemzeti Liberális Párt és azRMDSZ – között sincs maradéktalan egyetértés:több kormánypárti honatya ugyanis megszavazta azellenzék indítványát. Az ellenzékipártok az indítvány elfogadása utánazonnal kérték Macovei menesztését, arrahivatkozva: a szenátus működési szabályzatábanaz áll, hogy az egyszerű indítvány kötelezőa kormányra nézve, és megjelenik a HivatalosKözlönyben. Az igazságügyi miniszter azonbanleszögezte: nincs szándékában lemondani.Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő szinténhangsúlyozta, nem kötelessége meneszteni atárcavezetőt. Az Alkotmánybíróságtegnapi döntése után az ellenzéki pártokcsalódottságuknak adtak hangot. A SzociáldemokrataPárt (PSD) képviselői bejelentették: a döntésttiszteletben tartják, az indoklástól függőenazonban előfordulhat, hogy az alsóházban is egyszerűindítványt nyújtanak be az igazságügyiminiszter ellen, így akarva egyértelműsíteni,hogy a parlament egésze megvonta bizalmát MonicaMacoveitől. Hasonló álláspontra helyezkedtek akonzervatívok, megismételve ugyanakkor, hogy Macoveinekbe kellene nyújtania becsületbeli lemondását.A kormánykoalíció pártjai üdvözöltéka taláros testület döntését.

Referendumok a levegőben

Az Alkotmánybíróságmásik döntése kimondja: alkotmányellenes areferendumtörvény módosítása,amelyet előbb február 6-án fogadott el a képviselőház,majd – miután Traian Bãsescu államfő visszaküldteazt, – kedden ismét megszavazott. A jogszabálykapcsán a Demokrata Párt az Alkotmánybírósághozfordult, rögtön a 6-i voks után, éskifogásolta, hogy a törvény szerint az államfőreferendum útján meneszthető, akkor is, ha aválasztópolgároknak kevesebb mint a fele járulaz urnákhoz. Az ellenzéki honatyák javaslatárabeiktatott cikkely fontosságát fokozta, hogy a törvényvitája egybeesett a PSD-nek az államfő menesztéséreirányuló kezdeményezésével. Ademokraták azzal vádolták a jogszabálymellett voksoló koalíciós partnereiket, hogy azellenzékkel szövetkeztek Bãsescu menesztéseérdekében.
Az államfő visszaküldte atörvényt az alsóháznak, a képviselőkazonban lényegesebb módosítások nélkülújra elfogadták azt. A kedden megszavazott jogszabálylehetővé teszi, hogy az államfő menesztésérőlrendezendő népszavazás eredménye a résztvevőkszámától függetlenül érvényeslegyen. Ezenkívül a másodszor elfogadottjogszabály világosan rögzíti, hogyreferendumkezdeményezés esetén az élvezelsőbbséget, amelyik jogi szempontból fontosabb. Ígyaz államfő menesztéséről szólóreferendumot hamarabb lehetne megrendezni, mint az egyéniválasztókerületes szavazási rendszerbevezetéséről szólót.
Az Alkotmánybíróságezen döntése a szociáldemokratákfelháborodását váltotta ki, ennekellenére a PSD folytatja a Bãsescu menesztésétcélzó eljárását – közölteMircea Geoanã, az alakulat elnöke. Lucian Bolcaº nagy-romániásalelnök szerint azonban a taláros testületdöntésének nem lesz semmilyen következménye,hiszen az a február 6-án elfogadott jogszabályravonatkozik, azóta pedig az alsóház újabbverziót fogadott el.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát