
Fotó: Mediafax
Adrian Năstase és Miron Mitrea azért úszta meg a felelősségre vonást, mert a házszabály kétharmados minősített többséget ír elő az ilyen döntésekben, így az eljárás megkezdéséhez 218 igen voksra lett volna szükség.
Adrian Năstase esetében 120-an szavaztak az eljárás megkezdése mellett, és 150-en voksoltak ellene.
Miron Mitrea kapcsán 160 igen szavazat született, 108 képviselő az eljárás beindítása ellen voksolt, két szavazatot pedig érvénytelenítettek. A szavazás előtt a Demokrata-Liberális Párt, a Nemzeti Liberális Párt és a Nagy-Románia Párt bejelentette, hogy az eljárás megkezdése mellett szavaz, az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt pedig a képviselőire bízta a döntést. Bogdan Olteanu képviselőházi elnök szerint a két PSD-képviselő iratcsomóját bármikor ismételten napirendre tűzhetik, amennyiben valamelyik honatya kéri azt. „Ma politikai döntés született, legalább két parlamenti csoport az eljárás ellen szavazott, ez pedig nem egy jó döntés az igazságszolgáltatásnak” – véli a liberális Olteanu. Emil Boc demokrata-liberális pártelnök az igazságszolgáltatás és a törvény előtti egyenlőség megcsúfolásának nevezte a szavazás eredményét. Az Európai Bizottság az igazságügyről szóló jelentésben figyelmeztette Romániát a nagykorrupciós ügyek megoldásának elhúzódására. Ennek következtében hívta össze a szerdai rendkívüli ülésszakot Traian Băsescu államelnök. A román Büntető Törvénykönyv szerint a jelenlegi és volt honatyák ellen csak a parlament jóváhagyásával lehet bűnvádi eljárást indítani. A többrendbeli korrupcióval gyanúsított két szociáldemokrata párttag esetében a parlament júliusban is öszszeült, azonban döntés nem született, mivel a szavazáshoz szükséges honatyák jelentős többsége hiányzott az ülésről. Az ügyészek szerint Năstase kormányfői mandátuma idején az építkezési szakhatóság vezetőjétől öszszesen 800 ezer euró értékű kenőpénzt kért cserébe azért, hogy megtartsa őt tisztségében. Mitrea aktája is ennek a szakhatóságnak a vezetőjével áll összefüggésben. A vád szerint az általa vezetett cég törvénytelen módon javította meg és bővítette ki Mitrea édesanyjának a házát.
Új RMDSZ-es képviselők
Két új magyar képviselőnek igazolta mandátumát tegnapi ülésén a képviselőház. Nádudvari György a Brassó Megyei Tanács alelnökévé választott Kovács Attila helyét vette át a parlamentben, Haszmann Pál Péter pedig a Kovászna Megyei Tanács élére választott Tamás Sándort váltja fel. A sepsiszentgyörgyi polgármesterré választott Antal Árpád helyét elfoglaló Olosz Gergely nem vett részt a képviselőház tegnapi rendkívüli ülésén, így az ő mandátumának az igazolása az őszi parlamenti ülésszakra maradt.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).