2011. augusztus 01., 17:312011. augusztus 01., 17:31
Sever Voinescu, a Demokrata Liberális Párt (PD-L) szóvivője ugyanakkor kijelentette, hogy az esetleges béremelés csak 2012. január 1-jétől lehetséges, azonban ez több tényezőtől függ. Így a gazdasági növekedés mértéke, a megszabott költségvetési hiánycél teljesítése, valamint a nemzetközi gazdasági helyzet alakulása mind közrejátszik majd a béremelésről szóló végleges döntés meghozatalában. Gheorghe Ialomitianu pénzügyminiszter szerint is még túl korai béremelésről beszélni.
Tănăsescu azonban megerősítette, hogy az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank szakértőinek a román hatóságokkal folytatott megbeszélésein szóba került az esetleges béremelés. Jeffrey Franks, az IMF bukaresti küldöttségének vezetője hétfőn Bukarestben tartott sajtótájékoztatóján - amelyen a nemzetközi hitelezők két hetes romániai felülvizsgálati látogatásának következtetéseit mutatta be - kijelentette: van egy kevés többlet a költségvetésben, amit a kormány akarata szerint használhat fel. Franks azonban óvatosságra intette a kormányt, hangsúlyozva, hogy korai lenne béremelést ígérni, míg nem világos, hogyan alakul a román és a nemzetközi gazdasági helyzete.
Románia tavasszal kötött 3,5 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződést az IMF-fel, amihez hozzáadódik még az Európai Bizottság 1,4 milliárd eurós és a Világbank 400 millió eurós kölcsöne. Ezt Románia csak váratlan válsághelyzetben használja fel. Traian Basescu román államfő a múlt héten kijelentette, hogy az idén Bukarestnek nem lesz szüksége egy euróra sem ebből a hitelszerződésből.
Románia szinte valamennyi kötelezettségét teljesítette a nemzetközi hitelezőkkel szemben a második negyedévben. Az idén a kormány 1,5 százalékos gazdasági növekedésre számít, a jövő évben pedig 3,7 százalékos GDP-bővülést remél. Az idei növekedés fő hajtóereje a kivitel és a rendkívül jónak ígérkező mezőgazdasági év.
A nemzetközi hitelezők szerint a román kormánynak az egészségügyi reform folytatására, az állami vállalatok veszteségeinek és adósságainak csökkentésére, valamint az állami beruházások támogatására kell összpontosítania a következő hónapokban.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
szóljon hozzá!