Hirdetés

Nicuşor Dan: politikus, nem pedig technokrata miniszterelnökre van szükség

Nicuşor Dan

Politikust akar. Nicuşor Dan szerint nem lenne jó technokrata miniszterelnököt kinevezni, ehelyett Ilie Bolojant látná szívesen a tisztségben

Fotó: Presidency

A leendő kormányt politikusnak kell vezetnie, nem pedig egy technokrata miniszterelnöknek – szögezte le csütörtökön Nicuşor Dan államfő.

Krónika

2025. május 29., 10:592025. május 29., 10:59

Nicuşor Dan a parlamenti pártokkal szerdán a lehetséges kormányalakításról és a költségvetési deficit lefaragásáról folytatott konzultáció kapcsán beszélt erről.

„Egyelőre úgy gondolom, hogy a legjobb megoldás egy olyan kormány, amely hajlandó három és fél évig dolgozni, az élén egy politikus miniszterelnökkel” – mondta az elnök.

Hirdetés

Arra a kérdésre, hogy kizárja-e egy technokrata miniszterelnök kinevezésének lehetőségét, Nicușor Dan így válaszolt:

Idézet
Egyelőre folynak a tárgyalások, nem zárok ki semmit, de nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő opció. Egy technokrata miniszterelnöknek nincs tekintélye”.

Mint arról beszámoltunk, Dan már többször is jelezte, hogy a Nagyvárad polgármestereként és a Bihar megyei közgyűlés elnökeként végrehajtott fejlesztések nyomán országos elismertségre szert tett nemzeti liberális párti Ilie Bolojan eddigi ügyvivő államfőt kívánja miniszterelnöknek felkérni.

Hozzátette, hogy egyelőre gazdasági kérdésekről zajlanak a tárgyalások, és nem arról, hogy kik alkotják majd a kormányt.

„Egyelőre a gazdasági intézkedések tervéről tárgyalunk, ezzel párhuzamosan megkezdjük a megbeszéléseket a többi fejezetről, és csak ezután a személyekről, akik a kormány tagjai lesznek” – mondta Dan.

Az államfő a pártokkal folytatott konzultációk kapcsán levont következtetésekről is beszélt.

Idézet
Mindegyikük megértette, hogy költségvetési megszorításokra van szükség, beleértve az állami kiadások csökkentését is, és megállapodtunk abban, hogy mától kezdve minden pártból két-két ember kezd el dolgozni a kiadások csökkentését célzó bizottságban (...)

Elkezdtem dolgozni, a múlt hét óta beszéltem a pénzügyminisztérium képviselőivel, és jelenleg megvannak a jelentősebb adatok, a kérdés az, hogy mi a politikai álláspont a kiadások csökkentéséről. Az a benyomásom, hogy a pártok nagyon jól megértették és csökkenteni akarnak” – mondta Nicușor Dan.

Mint arról beszámoltunk, a szerdai konzultációt követően a Dan által tervezett koalíció pártjai – a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), az RMDSZ és a nem magyar kisebbségek frakciója – belementek abba, hogy munkacsoportot hozzanak létre, amelynek feladata a költségvetési hiány lefaragásához szükséges intézkedések kidolgozása.

korábban írtuk

A lehetséges koalíció pártjai munkacsoportot hoznak létre a költségvetési hiány csökkentésére
A lehetséges koalíció pártjai munkacsoportot hoznak létre a költségvetési hiány csökkentésére

Munkacsoport létrehozásában állapodott meg a négy „Európa-barát” párt és a nemzeti kisebbségi frakció a költségvetési hiány lefaragása érdekében a Nicușor Dan államfő által kezdeményezett szerdai egyeztetéseken.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Medveveszély: szükség van a megelőző intézkedésekre a környezetvédelmi miniszter szerint

Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.

Medveveszély: szükség van a megelőző intézkedésekre a környezetvédelmi miniszter szerint
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Titkos találkozó Bolojan és az alkotmánybíróság elnöke között? Magyarázatot követel a PSD

Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.

Titkos találkozó Bolojan és az alkotmánybíróság elnöke között? Magyarázatot követel a PSD
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Bolojant Konstancán

A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.

Kifütyülték Bolojant Konstancán
Kifütyülték Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Bolojant Konstancán

2026. augusztus 15., szombat

A tavaly eltűnt brit turista holtteste kerülhetett elő a Bucsecs-hegységben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.

A tavaly eltűnt brit turista holtteste kerülhetett elő a Bucsecs-hegységben
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Védelmi minisztérium: attól, hogy egyre több drón sérti meg a román légteret, a lakosság nincs fokozott kockázatnak kitéve

Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.

Védelmi minisztérium: attól, hogy egyre több drón sérti meg a román légteret, a lakosság nincs fokozott kockázatnak kitéve
2026. augusztus 14., péntek

Vészharangot kongatnak a romániai gazdák az ukrán gabona miatt

A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&

Vészharangot kongatnak a romániai gazdák az ukrán gabona miatt
2026. augusztus 14., péntek

Újabb módosítás: a hőségre hivatkozva korábban tartanák az érettségit 2027-ben

Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.

Újabb módosítás: a hőségre hivatkozva korábban tartanák az érettségit 2027-ben
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Újabb drón csapódott be és robbant fel Romániában

Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.

Újabb drón csapódott be és robbant fel Romániában
2026. augusztus 14., péntek

Atomerőmű-leállás: Bolojan az energiarendszer stabilitásáról beszél és a PSD-re mutogat

A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.

Atomerőmű-leállás: Bolojan az energiarendszer stabilitásáról beszél és a PSD-re mutogat
2026. augusztus 14., péntek

A Partiumba kerül minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye

„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.

A Partiumba kerül minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Hirdetés
Hirdetés