
Nicușor Dan szerint stabil parlamenti többségre van szükség, ezért szeretné, hogy mind a négy Európa-barát párt tagja legyen a jövendőbeli kabinetnek
Fotó: Facebook/NicusorDan.ro
Az állami költségvetés kiegyenlítése és a kormányalakítás lesz a két fő témája a parlamenti pártok képviselőivel a Cotroceni-palotában folytatandó szerdai konzultációknak – jelentette ki Nicușor Dan államfő.
2025. május 28., 09:562025. május 28., 09:56
A háza előtt adott reggeli nyilatkozatában Nicușor Dan elmondta, kedden volt néhány „technikai egyeztetése” arról, hogy milyen területeken lehetne visszavágni a kiadásokat.
„Van néhány ilyen hely. (...) Lássuk, hogyan vélekednek a pártok” – tette hozzá az Agerpres szerint.
Az elnök azt is elmondta, hogy csütörtök reggel a vállalkozói szervezetek képviselőivel találkozik.
Nicușor Dan ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy két-három héten belül megalakul az új kormány.
ezért szeretné, hogy mind a négy Európa-barát párt tagja legyen a jövendőbeli kabinetnek.
A Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) az egyeztetésektől való távolmaradása kapcsán az államfő azt mondta, „ez az ő döntésük”. „Én mindenkit meghívtam, mert így korrekt” – tette hozzá. Az SOS Románia párt képviselői szintén bejelentették, hogy nem vesznek részt a szerdai konzultációkon.
A konzultációk sorozata amúgy a terv szerint reggel elkezdődött, elsőként a szociáldemokratákat (PSD) fogadta Nicușor Dan.
A korábbi bejelentések szerint a további program:

Egy esetleges koalíciós kormány megalakításának esélyeiről egyeztetett kedden Ilie Bolojan, a szenátus elnöke, aki ügyvivő államfői megbízatása után várhatóan ismét átveszi a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöki tisztségét.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
szóljon hozzá!