
Nincs harag. A kormányfő szerint Kelemen Hunor olyan magyarázatot adott, ami jelenleg lehetővé teszi a politikai stabilitás fenntartását és a koalíció működését / Archív felvétel
Fotó: Videófelvétel
A kormánypártok vezetőinek legutóbbi találkozóján Kelemen Hunor kielégítő magyarázatot adott Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére, megteremtve a feltételeit a politikai stabilitás fenntartásának és a kormánykoalíció működésének – jelentette ki csütörtökön Nicolae Ciucă kormányfő.
2022. augusztus 19., 07:412022. augusztus 19., 07:41
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke elmondta: a koalíció ülésén az RMDSZ vezetője kifejtette, hogy jómaga nem vett részt a magyar kormányfő tusnádfürdői beszédén, és nem vonható felelősségre más politikusok nyilatkozatai miatt.
– idézte a kormányfőt az Agerpres hírügynökség.
„Ami a fontos, és amit szerintem kommunikálni kell: a megbeszéléseinkből világosan kiderült, hogy sem Kelemen Hunor, sem az RMDSZ nem távolodik el az euroatlanti demokratikus értékektől és elvektől (…)
– mondta Nicolae Ciucă.

Nem módosított az értesülések szerint az RMDSZ a rasszistának bélyegzett tusványosi Orbán-beszéddel kapcsolatos álláspontján, vagyis nem hajlandó magyarázkodni és elhatárolódni a magyar kormánytól.
Mint ismeretes, Klaus Iohannis július 29-én bírálta Orbán Viktor magyar kormányfő Tusnádfürdőn tett kijelentéseit. Az államfő azt nyilatkozta: „súlyos hiba és elfogadhatatlan, hogy egy magas rangú európai közjogi méltóság a fajelméletre épülő beszéddel lépjen a nyilvánosság elé”. Közölte: az RMDSZ-nek nyilvánosan tisztáznia kell az álláspontját ebben a kérdésben, mivel több politikusa részt vett és tapsolt a tusnádfürdői eseményen.
Kelemen Hunor aznap ezt követően az Agerpresnek úgy nyilatkozott: nincs ok koalíciós válságra, az RMDSZ ugyanis eleget tett partnereivel szemben vállalt kötelezettségeinek, Orbán Viktor pedig nem Romániáról és nem a román hatóságokról beszélt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A magyar kormányfő beszédét követő tapsról azt mondta, nem lehet megakadályozni, hogy a tusnádfürdői közönség tapsoljon a tisztelet jeléül vagy más megfontolásokból.

Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke fenntartja azon álláspontját, hogy a magyar kormányfő diplomáciai mentességet élvez, így a tanács nem indíthat eljárást tusványosi kijelentései miatt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
szóljon hozzá!