Hirdetés

Népirtók „leltára”

Összesen 69 személy ellen emeltek vádat népirtás vagy népirtásban való bűnrészesség miatt 1989 óta – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Balogh Levente

2013. szeptember 16., 17:182013. szeptember 16., 17:18

2013. szeptember 16., 18:252013. szeptember 16., 18:25

A vádlottak mindegyikét az 1989-es forradalom során elkövetett tettek miatt állították bíróság elé, összesen nyolc ügyben.

A legismertebb eset a Nicolae Ceauşescu egykori kommunista diktátoré és a feleségéé, akit még 1989 december 25-én ítéltek golyó általi halálra a hivatalos vádak szerint népirtás, az államhatalom aláaknázása, diverzió és a nemzetgazdaság aláásása miatt.

Még 1990 januárjában bíróság elé állt Tudor Postelnicu volt belügyminiszter is, akit három társával együtt népirtásban való bűnrészességgel vádoltak meg. Andruţă Nicolae Ceauşescut, a szekuriitáté tábornokát, a kivégzett diktátor fivérét, aki a belügyminisztérium tiszti akadémiájának a parancsnoka volt, egy hónappal később állították bíróság elé népirtásra való felbujtás miatt.

Iulian Vlad volt állambiztonsági szolgálati parancsnok ellen ugyanazon év júliusában emeltek vádat népirtásban való bűnrészesség miatt. Ugyanabban a hónapban népirtás vádjával bíróság elé állították Constantin Dăscălescu volt miniszterelnököt és három társát. Emil Macri vezérőrnagynak, a szekuritáté gazdasági elhárítási osztálya egyik vezetőjének a temesvári katonai ügyészség által kivizsgált ügyben 1990 augusztusában népirtásban való bűnrészesség miatt kellett bírák elé állnia, Gheorghe Roseti századosnak, a karánsebesi milícia egykori parancsnokának pedig tíz társával együtt népirtás kísérlete miatt.

Ioan Coman vezérezredes ellen, aki a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára volt, három társával együtt szintén a temesvári katonai ügyészség vizsgálata nyomán 1990 februárjában emeltek vádat népirtás miatt.

Az téma aktualitását az adja, hogy a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) augusztus elején bejelentette: vizsgálatot indított a kommunista börtönökben politikai foglyokat megkínzó vagy meggyilkoló egykori börtönparancsnokok és börtönőrök leleplezésére. Összesen harmincöt ilyen személyt fedeztek fel, akik ellen gyilkosság miatt tesznek feljelentést. Az első személy, aki ellen feljelentést tettek, Alexandru Vişinescu, aki az 50-es évek végén, illetve a 60-as évek elején volt a Râmnicu Sărat-i börtön parancsnoka, ebbéli minőségében pedig olyan embertelen körülményeket honosított meg a fegyintézetben, hogy az alultápláltság, illetve a rendszeres bántalmazások miatt több politikai fogoly is életét vesztette. A most 88 éves Vişinescu ellen népirtás gyanúja miatt indított eljárást a legfőbb ügyészség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés