Hirdetés

Nemzeti érdek Schengen

Nemzeti érdekké kell nyilvánítani a schengeni csatlakozást – jelentette ki kedden Traian Băsescu államfő a parlament két házának együttes ülésén elmondott külpolitikai témájú beszédében.

Balogh Levente

2013. március 13., 05:462013. március 13., 05:46

Az elnök szerint ennek érdekében a kormánynak, a parlamentnek és az államfőnek is együtt kell működnie. Băsescu úgy vélte, bár a csatlakozás technikai feltételeit teljesíti, a konkrét csatlakozás érdekében az országnak több, más jellegű feltételt is teljesítenie kell. Ezek közül az első az, hogy a lehető legrövidebb időn belül nevezzék ki az új legfőbb ügyészt és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) új vezetőjét. Emellett meneszteni kell azon minisztereket, akik ellen bírósági eljárás van folyamatban. Egyúttal a honatyák jogállását rögzítő törvénynek ki kell mondania, hogy a képviselők és szenátorok nem állnak a többi polgár fölött. Negyedik pontként az új büntető törvénykönyv és büntetőjogi perrendtartás alkalmazásának fontosságát jelölte meg.

Băsescu emellett viselkedési kódex elfogadását kérte a parlamenttől a képviselők és szenátorok számára. Ezek nyomán úgy vélte, év végéig sikerülhet felvételt nyerni a schengeni övezetbe. Kifejtette: Romániának folytatnia kell a közeledést a Nyugat felé. Az államfő leszögezte: csökkentik az integrációs esélyeket egyes nagy pártok vezetőinek Nyugat-ellenes nyilatkozatai, ezért felelősségre intette a kormánypárti politikusokat. „Nincs alternatívája a nyugati irányultságnak, ezért felelős magatartás szükséges, mivel nem szeretném, ha Romániát euroszkeptikus országként bélyegeznék meg” – hangsúlyozta az államfő. Beszédében egyébként Băsescu úgy fogalmazott: az ország Európai Unión belüli célja a schengeni övezetbe való belépés mellett a korszerű, hatékony jogállam kiépítése, valamint az euró bevezetése.

Leszögezte: az eddigi reformok szükségesek voltak, de nem elegendőek. Rámutatott: az ország hitelessége nem azon múlik, mit tesz a diplomácia, hanem azon, mit tesznek a polgárok itthon. Szerinte Románia abban az időszakban örvendett a legnagyobb hitelességnek az EU-ban, amikor a jogi reformokat elfogadta. Rámutatott: az euró bevezetése is fontos az integráció szempontjából. Leszögezte: ez nem opcionális, hanem kötelező. A jelenlegi céldátum 2015, ami Băsescu szerint már nem reális, ezért új dátumot kell kitűzni. Ehhez szerinte megvan a makrogazdasági stabilitás. Beszéde végén az államfő közölte: a 2009–2010-es kormánnyal együtt vállalja a felelősséget az akkor bevezetett gazdasági megszorításokért, amelyeket szükségesnek nevezett a jelenlegi gazdasági stabilitáshoz.

Traian Băsescu egyébként a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bojkottja miatt csupán a honatyák egy része előtt mondta el beszédét. Crin Antonescu, a PNL elnöke még hétfőn elmondta: bojkottálni fogja az ülést, mivel nem tartja legitimnek az államfőt, akit szerinte a tavalyi népszavazáson leváltottak az emberek. (Holott, mint ismert, hiába volt nagyobb az államfő menesztését szorgalmazó voksok száma, mivel a részvételi arány nem érte el a referendum érvényességéhez szükséges 50 százalék plusz egy főt.) Antonescu tegnap közölte: emellett azért sem akarta meghallgatni az államfőt, mert az külpolitikai kérdésekben, a schengeni csatlakozás ügyében szólalt fel, márpedig – szerinte – Băsescu ezen a téren az ország érdekeivel ellentétesen járt el. Közölte: nem arról van szó, hogy „nem mennek be dolgozni”, politikai megnyilvánulásnak szánták a távolmaradást.

Victor Ponta kormányfő, aki Antonescuval ellentétben végighallgatta az államfő beszédét, közölte: az általa megfogalmazott célokkal egyetért, de a schengeni csatlakozás kapcsán ismét csak úgy vélekedett, hogy az immár nem Románián, hanem a nyugat-európai országok belpolitikai fejleményein múlik. A bűnvádi eljárások főszereplőjévé vált miniszterek menesztése kapcsán kifejtette: eddig több minisztert is menesztettek, miután bűnvádi eljárás indult ellenük, majd kiderült, hogy ártatlanok, az ennek nyomán elszenvedett veszteséget pedig senki sem tudja kompenzálni. Leszögezte: amennyiben Relu Fenechiu közlekedési miniszter ellen beigazolódnak a vádak, hogy szándékosan adott el használt transzformátorokat az Electrica Moldova áramszolgáltatónak új árban, azonnal meneszti. 

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Anyamedve miatt kellett lehozni 37 lengyel turistát a Kelemen-havasokból

Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.

Anyamedve miatt kellett lehozni 37 lengyel turistát a Kelemen-havasokból
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)

Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)
2026. július 04., szombat

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket

Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
Hirdetés
Hirdetés